Hírek

„Együtt Maniláért”

Sikeres volt iskolánk jótékonysági vására, amelyen a grafika és festészet valamint a szobrászat és kerámia tanszak tanulói ajánlották fel alkotásaikat, azért, hogy a szegény körülmények között Manilában élő társaikon segítsenek. Köszönjük minden támogatónak a felajánlását, reméljük, hogy örömüket lelik alkotásainkban. Az összefogás eredményképpen 200 000 Ft-ot sikerült összegyűjtenünk.

Szeretnénk tolmácsolni Edit nővér köszönő szavait:

„Szeretnénk még egyszer megköszönni a nagy segítséget amivel megszerveztétek  a bordányi gyerekek jótékonysági akcióját.

Nagyon remélem hogy a gyerekek is őszintén átélték otthon a szeretet cselekedetek személyes élményét másokat segítve ami őket is felemelte.

Itt a fiatalok nővérek és munkatársak nagyon meghatódtak hogy az én általános iskolám ilyen nagy figyelmet mutatott felénk.

A lányok (akik a videón szerepelnek) még soha az életükben se karácsonyt békésen nem ünnepeltek se ajándékokat nem kaptak, ezért is hatalmas élmény volt nekik. Fiataljaink nagyon sokat szenvedtek gyerekkorukban a legtöbb lánynak azt se tudjuk hol keressük a szüleit, elhagyták, kihasználták őket már 5-6 éves koruk óta, így gondolhatjátok milyen felemelő érzés nekik, hogy végre egy családban érzik magukat ahol szeretik, meghallgatják és nevelik őket.

Köszönjük hogy segítettetek a missziónk folytatásában.

A lányok elkezdtek új karkötőket készíteni amit Franciaországban fogunk elsőként árusítani iskolákban. Ezzel a projekttel szeretnének a lányok másokon segíteni, itt a tájfun áldozatainak, akik mindent elvesztettek vidéken december elején. 

Sok szeretettel ölellek benneteket!”