Az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozói és szülői munkaközössége 2017. november 11-én Jótékonysági iskolabált rendezett az iskolaudvar felújítása javára.
Ocskó Zoltán igazgató úr köszöntő szavai után a bál műsorában elsőként az iskola pedagógusaiból verbuválódott kórus lépett fel. Felkészítőjük: Molnárné Bálint Orsolya tanító néni. A folytatásban a 3.b. osztályosok jelenete következett, címe: A rátóti csikótojás. Felkészítőjük: Dudás Dánielné. A két jelenet között Az ,,A karádi faluvégen…” kezdetű népdalt adta elő a tanári kar, brácsán kísért Tóthné Tombácz Gabriella. A szülők előadásában a Nem jól van ez így asszonyok! című jelenetet láthatták a vendégek. A program zárasaként, és az est fénypontjaként, a 8. osztályos diákjaink nyitótánca következett. Felkészítőjük Békési Annamária tanárnő.
A jótékonysági esten az élő zenét az Új Fiúk együttes szolgáltatta. A vacsorát és a figyelmes kiszolgálást a Vadgesztenye Étterem biztosította. A tornateremben rendezett kiállítás a festészet tanszak tehetséges növendékeink munkáiból adott ízelítőt.
A bálra számos tombolafelajánlás érkezett. Főnyereménye egy 3 napos wellness kikapcsolódás volt 2 fő részére a debreceni Óbester Hotelbe. A főnyereményt iskolánk pedagógusai ajánlották fel. Gratulálunk a nyertesnek!
Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, akik felajánlásukkal, munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Jótékonysági bált megrendezhessük. Köszönjük a 8. osztályos szülők és Turcsik Dia támogatását és Dudás Dánielné szervező munkáját. Köszönjük, hogy támogatták az iskolaudvar felújítását!
Lippai Judit
TÁMOGATÓINK:
| Avramucz-Maróti Katinka |
| Bambusz divat |
| Bálint Béla |
| Bálint Lászlóné |
| Balogh Ferenc és neje |
| Cifra szoba |
| Coop Zrt. |
| Csordás Zsolt ARO Bolt |
| Czékus Edina |
| Dániel család |
| Dobó Istvánné |
| Dudás Dánielné |
| Dudás Lajos |
| Gémes István |
| Gyuris Tibor és neje |
| Hegedűsné Gyuris Katalin |
| Hődör Zoltán és családja |
| Juhász Gabriella |
| Juhász Péter és családja |
| Kálmán Kamilla |
| Kálmán Lénárd |
| Kálmán Szilveszter |
| Kálmánné Kasza Beáta |
| Kiss Csaba és neje |
| Kiss László és családja |
| Kovács Józsefné |
| Kovácsné Csernus Mónika |
| Kurucsai Judit |
| Lajkóné Forrai Szilvia |
| Lázárné Borbola Márta |
| Lippai Árpád és felesége |
| Lovai Mihályné |
| Márkiné Lajkó Krisztina |
| Maróti cukrászda |
| Márta Gábor |
| Ménesi Tamara |
| Mészárosné Sárika |
| Mojzes Zoltán és családja |
| Nagy Katalin |
| Németh József |
| Oláh-Détári Mónika |
| Papp Gábor |
| Prágai Györgyné |
| Ráczné Takács Aranka és Rácz Gyula |
| Simon Zoltánné |
| SHINKYOKUSHIN |
| Sövény Olivér |
| Szilágyi Brigitta |
| Szilágyi Gergely |
| Szűcs Péter |
| Szülői Munkaközösség |
| Török Tilda |
| Turner Sándor és családja |
| Vass Tímea |
| Veres Gáborné – Goods Market |
Köszönjük, hogy támogatták a nemes célt.
