Régi bölcs intelem, hogy ne fogadj el idegentől cukorkát!
De ne csak cukorkát, hanem csokit, jégkrémet és egyéb beetetésre alkalmas apróságokat se! Ne is kunyeráljunk, kéregessünk, követeljünk vagy esetleg egyéb módszerekkel harcoljunk ki magunknak olyan dolgokat, amikről úgy gondoljuk, hogy az nekünk JÁR, mert úgy szeretném.
A nálunk kisebbektől, gyengébbektől sem vehetjük el, csak azért mert erősebbek vagyunk és el tudjuk venni.
A Szülők ránk bízzák – az Iskolára, a pedagógusokra a gyermekeiket, hogy oktassuk-neveljük őket és vigyázzunk rájuk reggeltől estig. A biztonságos működéshez vannak szabályok, viselkedési normák, amiket mindenkinek be kellene tartania, hogy meg tudjuk előzni a bajt. És ha mégsem sikerül maradéktalanul betartani a játékszabályokat, akkor tetteinknek következménye kell, hogy legyen. A problémákat jelezzük és az esetek többségében a Szülőknél megértő fülekre és szívekre találunk, akik tudják, hogy a gyermekeink nevelése közös feladatunk és kötelességünk.
A tanév vége felé közeledve a nyár is egyre erőteljesebben jelentkezik. Ilyenkor már egyre nehezebb a négy fal között tartani csemetéinket. A játszótér sokkal csábítóbb a tanteremnél, ahol nem szorítanak falak, kerítések közé. Ez a nyitottság, szabadság sokszor a szabályok áthágására csábít. A játékok és az enyhet adó fák sajnos elkoptak a térről így a fedett piaccsarnok hűvöse csábító tud lenni – és az árusok is sok érdekességgel tudnak szolgálni. Bár nincs megengedve, de így is újra és újra odavonzza a kíváncsi gyerekeket.
Kedves Pedagógusok! Legyetek határozottabbak és NE engedjétek, hogy olyan helyzetek alakulhassanak ki, amik akár veszélyeket is hordoznak magukban! Bár vannak gyerekek, akik rendszeresen figyelmen kívül hagyják a kéréseket, utasításokat, szabályokat, de rájuk még fokozottabban vigyáznunk kell!
Ahhoz, hogy a ránk testált feladatot felelősségteljesen tudjuk végezni, Kérek Mindenkit – Szülőket és Pedagógusokat egyaránt – hogy legyen következménye a szabályok be nem tartásának!
Az Iskola részéről a felügyeletet a játszótéren megerősítjük, és minden esetben jelezzük a Házirend szabályainak megsértését.
Egyeztettem a Polgárőrséggel és kértem a segítségüket, hogy fokozottan ügyeljenek a piactérre és környékére – különösen a déli órákban.
A Szülőktől kérem, hogy segítsék elő munkánkat gyermekeik érdekében!
Ocskó Zoltán
igazgató