2019. február 15-én, pénteken két 4. a osztályos tanuló vett részt Szegeden, a Zrínyi Ilona matematika versenyen, melyet a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány rendezett. Kapás Martin és Tari András hónapok óta készült a feleletválasztásos teszt megírására. A versenyt hagyományosan a Béke Utcai Általános Iskola rendezte meg. A versenyre decemberig lehetett nevezni. A gyerekek jó hangulatban érkeztek meg. Kicsit meghökkentette őket a nagyszámú diákság látványa és az iskola aulájának sajátos hangulata. A pontos helyszínt – tanterem, ülőhely – már korábban megküldték, de az iskolába belépve a faliújságon is olvasható volt. A gyerekek alacsonyabb évfolyamos társaikkal ültek egy padban, így az önálló munka feltétele biztosított volt. A 25 feladat megoldására hatvan perc állt rendelkezésre. A feladatsort a munka befejezését követően megkapták, magukkal vihették, csak a kódlapot kellett beadni. A javítást gyors ütemben elvégezték a szervezők, hiszen már hétfőn láthatóak voltak a pontszámok az alapítvány honlapján. Tanulóink a középmezőnyben végeztek.
A verseny jó hangulatban telt, köszönet Martin anyukájának a szállításért. Gratulálunk a gyerekeknek a jó eredményükért!
Sólyáné Sárközi Ágnes