Hírek

Szakmáink világa – pályaorientációs verseny a Krúdyban

November 19-én, egy szép őszi nap délutánon, a Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. A Szakmák világa című játékos vetélkedőn vettünk részt. 10 fő képviselte iskolánkat. Mi, öten a 6. osztályból, kreatív feladatokat oldottuk meg. Nagyon jól összedolgoztunk. Külön öröm volt, hogy a sokszínű versenyszámokon belül, különböző szakmákat is kipróbálhattunk: pincér, cukrász és koktélt is mixelhettünk. Eredményesen teljesítettünk: 3. helyezést értünk el.

              Bálint Kálmán, Czombos Lara, Fülöp-Tanács Fanni, Kádár-Németh Marcell, Tari Lenke  6. oszt.

A verseny 13 órakor kezdődött. A csapatok elfoglalták helyüket a vetélkedőre kijelölt termekben. A mi csapatunk a konyhába ment be, ahol először a pizza tésztát csináltuk meg. Amíg a tészta kelt, addig a szószt készítettük el. Voltak segítőink, akik mondták, hogy mit csináljunk, de az ízesítést ránk bízták. Miután megkelt a tészta kinyújtottuk, majd ráöntöttük a szószt. A pizzatészta szélébe sajtot tettünk és a feltétet is ráraktuk, amely sonka, szalámi, hagyma, gomba és sajt volt. A feladatokat felosztottuk egymás között, így mindenki kivette a részét a munkában.

További képek a galériában

Nagyon jól éreztük magunkat. A maximumot nyújtottuk és nagyon finom pizzát sikerült sütnünk. Harmadik helyezést értünk el. Szoros volt a verseny, mert a csapatok eredményei között csak egy-egy pont eltérés volt.

Béres Dorina, Juhász Andrea, Sárközi Szimonetta, Szabó Noémi, Vincze Janina Sára  7.B