A Lakitelekre utazásunk története már októberben elkezdődött. Török Tilda tanárnő kért fel minket, hogy vegyünk részt a Kárpát-medence szerte meghirdetett, többfordulós versenyen.
Az első fordulóban egy tesztet töltöttünk ki, majd egy tetszőleges hungarikumot mutattunk be. A feladatok elvégzése után bejutottunk a döntőbe, ahol hungarikumnak kellett javasolnunk valamit, ami eddig még nem szerepelt a gyűjtésben.
Mivel mindannyian sikeresen vettük az akadályokat, május 27-én indulhattunk Lakitelekre átvenni a díjakat. A mi csapatunk, a LEGJAVA második, iskolánk másik csapata, az ÉJJELI BAGLYOK pedig első helyezést ért el, ami elképesztő. A díjátadóra az egész Kárpát-medencéből érkeztek versenyzők: Felvidékről, az ukrán határról, és természetesen mi: Bordányból.
Jelenleg hatalmas munkálatok zajlanak és zajlottak korábban is a Népfőiskola területén, hiszen a korábbi beszámolók alapján az elmúlt két évben nagyon sok minden változott, bővült. Tervben van a Hungarikum Hotel megépítése is, melynek minden szobáját, más-más hungarikumnak szentelik majd, így az ott megszállók még jobban elmélyíthetik tudásukat egy-egy témában.
A Hungarikum Ligetben lehetőség van footgolfozni, aminek szabályait a magyarok alkották meg. A footgolf pálya különlegessége, hogy a fák és bokrok felülnézetből a Nimród csillagképet ábrázolják. Bár mi nem próbálhattuk ki, de a gyönyörű zöld, selymes fűvön mi is sétálhattunk. Olyan puha volt, mint a legjobb szőnyeg és akár mezítláb is lehetett rajta sétálni (kipróbáltuk és tényleg lehetett).
A Hungarikum Ligetben, az épülő Hungarikum Hotelen kívül, már kettő szálloda is működik: a Tisza Vendéglő, és a Hotel Club Tisza.
Minket a Tisza Vendéglőben szállásoltak el, ahogy a többi csapatot is. A földszinten volt az étterem része, ahol az ellátásunkról gondoskodtak.
Az étteremtől nem messze, szintén a Hungarikum Ligetben volt a Gyarmati Dezső Tanuszoda, ahol kedvünkre fürödhettünk, játszhattunk, valamint szaunára és sószobára is volt lehetőség.
A díjátadó kirándulás fantasztikusan sikerült, és már alig várjuk, hogy az ősszel a jutalmunk gyanánt visszatérhessünk újból! Köszönjük mindenkinek a rengeteg segítséget, amelyet a verseny során kaptunk!
Fülöp – Tanács Fanni