November 24-én pénteken délután az ötödikesek osztályprogram keretében adventi koszorút kötöttek, valamint elkészítették az osztály betlehemét.
Mindegyik koszorúra négy fehér gyertya került, és a gyerekek szabadon díszíthették az általuk hozott dekorációval, masnikkal, kiegészítőkkel. Volt, aki szárított narancskarikákkal díszítette alkotását, mások termésekkel és zöld fenyő ágakkal. Öröm volt látni a gyerekeket, ahogy belefeledkeztek a munkába. Volt, aki most először dolgozott ragasztópisztollyal, és többeknek ezen a délutánon készült el az első adventi koszorúja.
Az egyik apuka megácsolta az osztály számára a betlehemi istállót a jászollal, amit ezúton is köszönünk neki! A gyerekek feladata volt a betlehemhez alapanyagokat hozni: tuja ágat, kavicsot, fenyőágat, gesztenyét, terméseket. A terepasztal kialakításában a fiúk nagy beleéléssel vettek részt. Az eredmény magáért beszél.
A jó hangulatú délutánon hat szülő is részt vett. Ők is készítettek saját adventi koszorút.
Köszönjük az SZMK anyagi támogatását is, hogy a program megvalósulhatott!
A program sikerét bizonyítja, hogy a gyerekek már most tervezik a jövő évi koszorúkötést.
Számomra a legnagyobb öröm az volt, hogy láthattam a gyerekeket egészen más oldalukról: ahogy építenek, közösen terveznek, együttműködnek, egymást segítik a kreatív tevékenységben. Nagyon jó érzés volt a támogató szülői háttér jelenléte. Köszönjük az iskolavezetés támogatását is.
Jövőre folytatjuk!
Lippai Judit osztályfőnök