Hírek

Zenés adventi matiné

Zongoratanár hallgatóként és zongoratanárként mindig is fontos szerepet játszott az életemben a zenei nevelés hivatástudata. Ennek egyik fontos eszközének tartom a koncertpedagógiát, melynek elsődleges célja megmutatni a gyerekeknek a zene befogadásában rejlő élményeket, az ebből fakadó örömet. Ezt az elvet alapul véve készítettem el a gyerekeknek két zenei foglalkozást, mely a klasszikus zenét volt hivatott népszerűsíteni.

A harmadik osztályosoknak Debussy Gyermekkuckó című művét választottam bemutatásra, melyből 3 tételt mutattam be részletesebben. Igyekeztem a korosztály nyelvi és fejlődésbeli sajátosságához igazítani előadásom, melyben Debussy művét, mint egy ,,zenés mesekönyvet” mutattam be. A gyermekek ehhez kapcsolódóan kaptak egy improvizáció készséget fejlesztő feladatot. Kis képek segítségével meg kellett alkotniuk saját meséjüket mely hangulatban, témában illeszkedik az elhangzott tétel atmoszférájához. Az improvizáció elvei közül tehát alapul vettem a részleges megkötést, – adott mű atmoszférája, témája – és a szabad alkotást.

A nyolcadik osztály előadásának megalkotásakor a kerettantervhez kapcsoltam a témát. Gershwin: Porgy és Bess című operáját mutattam be, ehhez kapcsolódóan pedig igyekeztem betekintést nyújtani a jazz világába is. Valamint az opera műfajához szerettem volna közelebb vinni a korosztályt, erre a Porgy és Bess dallamos, könnyebben hallgatható opera részleteit gondoltam ideálisnak, és úgy gondolom előadásom elérte a célját a diákok visszajelzései alapján.

Mindkét előadás során a diákok nagy aktivitást mutattak és nagyon jó hangulat keletkezett.

Varga Panna – zongoratanár


A rendhagyó énekóra keretén belül megrendezett művészeti foglalkozásunkat 2023. november 28-án tartottuk egyetemi szaktársammal, Varga Pannával. Helyszínnek a bordányi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát választottuk, mivel itt tanítunk Pannával zongorát. A következő sorokban szeretnék néhány tapasztalatot megosztani a foglalkozásról.

Az előkészületek során felvettük a kapcsolatot az iskola igazgatójával, és a furulyát oktató pedagógussal is. Nagyon kedvesen fogadták a kezdeményezésünket, a kivitelezéshez mindenben a segítségünkre álltak. Biztosították a termet, az eszközöket pl.: projektor, hangfal stb. Népszerűsítették az egész oktatási intézményben ezt az eseményt. A felkészülésünk Pannával egyénileg történt, mindenki önállóan választott magának témát. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon miről is tarthatnék beszámolót, mi az a téma, ami elnyeri a tetszésüket a diákoknak, ami felkelti a figyelmüket, és amiről úgy gondolják, hogy érdekes, így én elkezdtem az interneten „kutatni”, és gyűjteni anyagokat. Utánanéztem annak, hogy a különböző korcsoportokban manapság mi a népszerű a komolyzenén belül.

 Két évfolyamnak tartottuk meg az előadásunkat, 8. – és 3. osztályos diákoknak. Én a 3. osztályos gyerekeknek Ludwig van Beethoven: Für Elise című művéből készültem fel egy rövid előadással, amihez prezentációt is használtam. Azért erre esett a választásom, mert a gyerekek között nagyon közkedvelt ez a mű, sokan szeretnék megtanulni már a kisebb korosztályban. A növendékeim közül többen is kérték, hogy tanítsam meg nekik legalább a kezdő néhány ütemes bevezetést. Igyekeztem a bemutatómat úgy összeállítani, hogy a gyerekek szívéhez közelebb kerüljön, így néhány meséből vettem ötletet. Az előadásom végén egy játékot is csináltam a kicsiknek, elkezdtem játszani a Für Elise-t zongorán, és el kellett mondaniuk, hogy milyen a hangulata az egyes részeknek. Ehhez osztottam mindenkinek kottát, melyen a Für Elise nyitótémája volt. A benyomásom az volt, hogy ez nagyon tetszett nekik, örömmel, boldogan működtek együtt velem. Többen azt mondták az előadás után, hogy hálásak, amiért megkapták a kottát, és megpróbálják majd otthon megtanulni. Egy kisfiú úgy fogalmazott csillogó szemekkel: „Ez volt életem legeslegjobb énekórája”.

A 8. osztályos diákoknak Antonio Vivaldi: A négy évszak versenyművét ismertettem röviden, itt is szintén prezentációt készítettem. Jobban féltem tőlük, mint a 3.osztályos gyerekektől, ugyanis a tapasztalataim alapján ez a korosztály az, aki már sok mindent „cikinek” tart.  Igyekeztem kiemelni számukra a fontosabb információkat. Azért erről a műről készítettem előadást, mert úgy gondoltam, hogy rengeteg filmben, reklámban előfordulnak az ismert részek a tételekből. Erre hangsúlyt is fektettem, ami nagyon tetszett a diákoknak, volt, aki azt mondta: „Én ezt a festék reklámban hallottam”. A bemutatómat itt úgy építettem fel, hogy a rövid életrajz, bevezetés után adtam a gyerekeknek egy papírt, melyen a négy évszak képe szerepelt, majd ki kellett találniuk, hogy éppen melyik évszakról mutatok részleteket. Ehhez segítségül hangfájlokat használtam, majd azokat játszottam le. Úgy gondolom, ez is nagy sikert aratott, ugyanis folyamatos figyelem volt a teremben, végig jelentkeztek a tanulók, aktívan, és rendkívül fegyelmezetten vettek részt az órán.

Az előadásom célja az volt, hogy kicsit közelebb hozzam a gyerekekhez a komolyzenét, életükben legalább egyszer halljanak Vivaldiról – és Beethovenről az énekórán kívül.  Ezenkívül remélem kicsit sikerült népszerűsíteni a klasszikus zenét az osztályokban, így talán több diák fog kedvet kapni a hangszeren való tanuláshoz. Szerettem volna minél jobban elmélyíteni bennük a fontosabb, ismertebb zenei részleteket, mert úgy gondolom, ez az általános műveltséghez hozzátartozik. Véleményem szerint ez sikerült is, ugyanis a folyosón utána odajött hozzám egy 8.-as fiú, és azt mondta, hogy nagyon szuper volt az előadás. Emellett a pedagógusok szeretnék, ha a jövőben még lenne ilyen projekt, amiben mi, mint jövendő zongoratanárok tartanánk előadást a gyerekeknek. Ha a későbbiekben erre sor kerülne, én talán azt csinálnám másként, hogy több játékot tennék az előadásaimba, még ennél is jobban interaktívvá tenném.

 Összességében úgy gondolom, hogy ez a lehetőség nagyon jó tapasztalatszerzés volt számunkra, ezért én hálás vagyok az intézménynek, mert ha ők nem biztosítják a helyet, és a tanulókat, akkor ez nem valósulhatott volna meg. Személy szerint, én még soha nem tartottam ilyen előadást egy egész osztálynak, ez volt az első alkalom, de én nagyon jól éreztem magam a gyerekek között. Szeretnék néhány fényképet is csatolni erről az eseményről:

Orbán Dominika Klaudia – zongoratanár