A Diákönkormányzat felhívása!
Adventi kihívás: Lippai Judit DÖK koordinátor pedagógus
Adventi kihívás: Lippai Judit DÖK koordinátor pedagógus
Október végén 6-7. osztályos tanulókból álló három fős csapatok regisztrálhattak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által idén ősszel második alkalommal megrendezett „OKOSTÁNYÉR® Országos Diák Tudáspróba” online fordulójára és szállhattak versenybe az értékes nyereményekért. A versenyen a 19 vármegyéből és Budapestről összesen 825 csapat teljesítette az online fordulót, 233 iskola részvételével. Az online fordulóból az országos döntőbe minden… Read More „OKOSTÁNYÉR® Országos Diák Tudáspróba” Országos döntőbe jutott iskolánk ’Okostojások’ csapata!
2024. november 20-án délután iskolánk verses mesemondó versenyt tartott az alsós diákoknak. A gyerekek nagy izgalommal várták a kezdést, majd lelkesen adták elő a verses meséket. A versenyt követően egy három tagú zsűri döntötte el a helyezéseket. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen igazán szép előadásokat hallhattunk a gyerekektől. Végül a következőképpen alakultak az eredmények: Köszönjük… Read More Verses mesemondó verseny
2024november 12-én, kedden a pályaorientációs, tanítás nélküli munkanapon sok érdekes és hasznos dolgot csináltak a harmadikosok. Először tantermi feladatokat oldottunk meg. Felálltak azok, akiknek a vezetéknevében foglalkozásnév szerepel. Elmondhatták, hogy mivel foglalkozik az a mesterember, milyen eszközöket használ munkája végzése közben. Majd lerajzolták édesanyjuk, édesapjuk foglalkozását, valamint azt, hogy ők milyen foglalkozást szeretnének választani, ha… Read More Pályaorientációs nap az óvodában
2024 november 15-én rendezték meg a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban a diákönkormányzatok évi rendszeres Csongrád-Csanád vármegyei gyűlését. A színvonalas eseményre a vármegye általános iskolái, középiskolái és kollégiumai küldhették el képviselőiket. Összesen 34 intézmény képviseletéből vettek részt a diákönkormányzatok elnökei, póttagok és az őket kísérő pedagógusok. A bordányi Ádám Jenő Általános Iskolát Czombos Anett 8.… Read More A Csongrád-Csanád vármegyei diákparlament gyűlésén jártunk
A szegedi Dóm meglátogatása Október 25-én a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében a 8. osztályosok ellátogattak Szegedre a Dómhoz. Reggel 8:30-kor buszra szálltunk, majd 30 perces utazás után megérkeztünk a Dóm térhez. Ahogy beértünk, egy kisfilmmel bemutatták, mi történt és hogyan jött létre a régi időszakban a Dóm tér, illetve kaptunk egy keresztrejtvényt, amit az egész… Read More Látogatás a szegedi dómhoz 8. o.
A 2. osztály 1. csoportjával 2024. október 24-én magyaróra keretein belül könyvtári foglalkozáson vettünk részt a Bordányi Faluházban. A gyerekek most először jártak tanórán az intézményben, így az első foglalkozás kiemelt témája a könyvtári lehetőségek megismerése, a használati tudnivalók megbeszélése volt. Életkoruknak megfelelő, játékos tevékenységgel tapasztalhatták meg a tanulók, hogy a könyvtárban minden könyvnek megvan… Read More A 2. osztályosok könyvtári látogatása
Merre tovább? Nem tudod még, mi szeretnél lenni? Vagy van elképzelésed, de bizonytalan vagy? Akkor itt a helyed a pályaorientációs börzén! A kilátogató középiskolák képviselőitől bátran kérdezhetsz! Időpont: 2024. november 12. 16:30 Helyszín: az iskola folyosója Szeretettel várunk minden érdeklődő felső tagozatos tanulót és szüleit!