Csütörtök délután az ötödikesekkel kimozdultunk az iskola falai közül és a kerékpárútra versrészleteket írtunk a költészet napja alkalmából, melyet Magyarországon József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta április 11-én ünnepelünk.
Ebéd után kimentünk a falu központjába. Néhányan gyűjtöttek verseket, de a többiek sem unatkoztak, hiszen a tanári repertoárból ők is kedvükre válogathattak. Krétával írták fel a verseket, ami eleinte nehezen ment, de a végére belejöttek. Sok József Attila-verset találtak, de más költőtől is kerültek az útra részletek. A dolgukat intéző emberek közül többen is érdeklődve nézték, mit csinálunk, megnézték, elolvasták az elkészült alkotásokat. Igyekeztünk vidámabb témákat választani, hogy szebbé varázsoljuk a szeles, hideg délutánt. Péntek reggel a nyolcadikosok az iskola környékén folytatták az ötödikesek által elkezdett versírást. Ők is örömmel választottak idézeteket, melyeket társaik és pedagógusaik hamarosan olvashattak. A rendhagyó foglalkozásokkal igyekeztem a gyerekekhez közelebb vinni a versek, és azon túl az irodalmi alkotások szeretetét, hiszen az „okoseszközök” világában egyre kevesebbet olvasnak a diákok.
Remélem, hogy sok embernek tetszett a munkánk és mosolyt csaltunk az arcukra, hiszen ahogy Charles Baudelaire mondta: „A költészet a szavak erejét használja fel arra, hogy érzelmeket és élményeket közvetítsen, amelyeket a hétköznapi beszédben nehéz kifejezni.” Hődör Zoltánné