Kirándulásunk Erdélybe
A bordányi Ádám Jenő Általános Iskola Erdélybe látogatása, ismeretszerző hagyománya több éves múltra tekint vissza.
Iskolánk 7. osztályának osztályfőnökeként nagy örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy a 2024.évi Határtalanul program sikeres pályázati keretén belül lehetőségünk nyílik arra, hogy Erdély sok szép látnivaló élményével gazdagodhassunk együtt.
Az 5 napos utunkat többféle szervező és előkészítő munka előzte meg. A szülőket tájékoztattuk az egyes helyszínek, a programok a szállás. étkezés, valamint az utazással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról A gyerekekkel pedig ismeretanyagokat gyűjtöttünk, úti filmeket néztünk meg. a magyar szakos kollégám segítségével dalokat is tanultak.
2025. május 12-én kora reggel indultunk útnak, melyet már mindenki nagy izgalommal várt. Első állomásunk Máriaradna volt, ahol a híres zarándoklat célpontjaként is ismert kegytemplomot jártuk körbe. Itt egy rövid ismertető után a gyerekek elénekelték a székely himnuszt. Tovább utazva Déván álltunk meg. A várba egy kellemes erdei túrával sétáltunk fel. Fent a várban gyönyörű kilátásban volt részünk. A vár történelmi háttere mellett a Kőmíves Kelemen ballada is elhangzott. A dévai gyermekotthonba indultunk ezután, ahol egy ott felnevelkedő fiatal lány mesélt nekünk ebben a régi, de felújított épületben nevelkedő gyermekek és ifjak életről, mapirendjéről. Az autóbuszra szállva Torockó felé vettük az útirányt, egyenesen a szálláshelyünk felé, ahol már meleg vacsorával vártak bennünket. A kilátásunk a Székelykőre valami csodaszép volt. A vendégház tágas udvarán lehetőség volt a játékra, futballozásra, hintázásra, közben zenehallgatásra. Ezen a szálláshelyen 2 éjszakát töltöttünk teljes ellátással.
A második napon a Tordai- hasadék túrája volt a középpontban. Ragyogó napsütésben tettük meg az izgalmas útvonalat. Elfáradtunk, de mindenkit feltöltött a látvány, a madarak csicsergése, a hegyről lezúduló víz csobogása. A hosszú és kitartó sétánk során megcsodáltuk a különleges növényeket, mészkő képződményeket. Délután Kolozsvárra is ellátogattunk, ahol a főtéren található Mátyás király lovas szobránál összegyűlve fénykép is készült rólunk, majd bementünk az ott található Szent Mihály- templomba is bemehettünk és megcsodálhattuk annak szépségét.
A következő napon Ismét Tordára indultunk, ezúttal a sóbányába. Hatalmas élmény volt abban a mélységben megtapasztalni ezt a természeti szépséget és egyedülálló kincset, amit a só, mint érték jelent. Délután újabb helyszínre érkeztünk, Szovátára a Medve-tóhoz. Itt is tettünk egy sétát és ezalatt felfedeztünk egy felszíni karszt képződményt, ami különösen tetszett a gyerekeknek. Majd kulturális programunk részeként Farkaslakára mentünk, ahol a Trianon Emlékhelyen koszorút helyeztünk el, egy kis történelmi ismertető után közösen elénekeltük a Himnuszt. Itt a Millenniumi Emlékparkban még Tamási Áron sírját is megtekintettük, majd a nap lezárásaként Korondon kézműves ajándéktárgyakat vásárolhattunk. Innen indultunk Székelyudvarhelyre, ahol megszálltunk és újabb 2 éjszakát töltöttünk el. A negyedik napunk is látnivalókban és élményekben bővelkedett.
Reggel Csíksomlyóra indultunk, ahol a kegytemplomban töltöttünk egy kis időt. Itt egy ferences rendi szerzetes tartott nekünk egy kis bemutató előadást, majd ezt követően énekeltünk. Utunk következő állomása a Gyilkos-tó volt, ahol a tóparton sétáltunk, gyönyörködtünk a fenyőerdőkben, ami körül öleli ezt a tavat. Újabb hosszabb sétánk következett, a felemelő érzést nyújtó Békás-szorosban. Többször is megálltunk, hogy megcsodáljuk ezt az egyedi természeti szépséget. Közben hallgattuk és néztük a mellettünk folyó patakot, itt-ott egy vízeséssel.
Utolsó napunkon a szálláshelyet elhagyva Segesvárra érkeztünk, ahol az óratoronyban lévő múzeumban tettünk látogatást. Egy kis városnézés is belefért a programba, majd a hazafelé indulva Vajdahunyad várában tettünk egy kis történelmi időutazást, betekintést nyerve a hunyadiak életébe. A gyerekek érdekesnek találták a korabeli öltözeteket, bútorokat, fegyvereket, Innen már haza felé vitt az utunk, Bordányba érkezve a szülők az iskola előtt már nagyon vártak bennünket.
Nagyon szép, tartalmas, élményekben gazdag kirándulásban volt részünk. Ennek az együtt eltöltött 5 napnak felbecsülhetetlen értéke lesz az osztályközösségünk összetartó erejében. a közös élmények idővel közös emlékekké alakulnak. Ezek a közös élmények egészen biztos, hogy hatással lesznek az iskolai mindennapjaikra, Az élmények mellett sok új ismeretre, tudásra is szert tettek az ott élő emberek életvitelével. kultúrájukkal, az adott tájegységre jellemző ételekkel kapcsolatban. Az előkészítő munka során a gyerekek kutatómunkát végeztek, önállóan, egyénileg készültek fel egy-egy helyszín fontos tudnivalóival, amit, amikor odaértünk, a többiekkel megosztottak. A hazafelé vezető úton ellenőrző kérdésekkel is próbáltuk feleleveníteni és elmélyíteni a látottakat, hallottakat. Mindenki jól érezte magát, sok szép élménnyel gazdagodott.