Hírek

Szócsaták és fejtörők – Szósziporka anyanyelvi vetélkedő

     A Karolina Iskola ebben a tanévben is meghirdette anyanyelvi vetélkedőjét Szósziporka elnevezéssel, kétfordulós három fős csapatverseny formájában. A megmérettetésekre február 5-én és 12-én került sor online felületen keresztül.

     A verseny célja az volt, hogy a gyerekek érdekes nyelvi feladatok segítségével mélyítsék el anyanyelvi ismereteiket. Nem az iskolai tananyag, hanem a gondolkodás, a nyelvhasználat és a szókincs kapott szerepet. A sokszínű, változatos feladatok során fejtörőket oldottak meg, képrejtvények segítségével fejtettek meg szavakat, kifejezéseket. Előtérbe került a kreativitás, a figyelem, a gyors gondolkodás és az együttműködőképesség is.

Két korcsoportban lehetett nevezni a játékra: 5-6. és 7-8. osztály.

A kisebbeknél a Mondatvégi írásjelek csapatát erősítette: Bálint Márton, Gégény Dominik és Gyuris Maja – 5. osztályos tanulók, felkészítő pedagógusuk Hődör Zoltánné. A másik csapat a Ragok nevet kapta: Bakó Benett, Ollár Gergely és Simon Timon – 6. osztályos diákok, szintén Hődör Zoltánné tanítványai.

A nagyobbak, a Szókimondók vegyes csapatban indultak: Avramucz Kincső 7. osztályos, Csurgó Rebeka 7. osztályos és Tari Natália 8.-os tanuló részvételével, őket Lippai Judit készítette fel.

     A csapatban való gondolkodás jó lehetőséget adott arra, hogy közösen gondolkodjanak, megosszák egymással gondolataikat, érveljenek, vitatkozzanak, és együtt örüljenek a sikeres megoldásoknak.

     A Szósziporka bebizonyította, hogy az anyanyelv tanulása, ápolása is lehet izgalmas, inspiráló élmény. A résztvevő gyerekek méltán lehetnek büszkék teljesítményükre, hiszen értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.

                                                                                                        Hődör Zoltánné