Hírek

8. osztályosok könyvtári látogatása

2024. október 2-án az Országos Könyvtári Napok alkalmával ellátogattunk a községi könyvtárba. A foglalkozás témája a környezetvédelem és a klímaváltozás volt.

Sárika nénivel, Kati nénivel és Zoli bácsival sétáltunk el a Faluházba, ahol már vártak bennünket. Odaérkezésünk után kisorsoltuk az osztályban, hogy ki, melyik csapatban fogja megoldani a feladatokat. Ezt követően megnéztünk két kisfilmet a klímaváltozással kapcsolatosan. Nagyon elgondolkodtatók voltak, amiket a képsorokon láttunk.

Minden csapat kapott egy tabletet és egy feladatlapot. A tabletbe beírtuk annak a könyvnek a címét, amelyet a csapatnak diktált a könyvtáros hölgy. A cím alapján a táblagép a könyvtári kódot megjelenítette, ami segített abban, hogy megtaláljuk a könyvet a polcokon. Miután megtaláltuk, meg kellet keresni abban a szójegyzéket, aminek segítségével az első feladatban
szereplő rejtvényt meg tudtuk fejteni.

A következő feladathoz a tartalomjegyzéket használtuk, amelyben a szükséges oldalt megtalálva pontosan sikerült megválaszolni a kérdéseket. A harmadik feladat egy szókereső volt, amit szintén a csapattagokkal közösen oldottunk meg.


Az utolsó feladatban le kellett rajzolnunk, hogy mit teszünk annak érdekében, hogy megóvjuk környezetünket. A mi csapatunk egy lángoló szemétkupacot rajzolt, amelyet áthúztunk egy vörös vonallal, jelezve azt, hogy a különféle vegyszeres flakonok égetése tilos, mert szennyező anyagok jutnak a levegőbe. Egy másik rajzon a kipufogógázok környezetre
gyakorolt káros hatását szemléltettük.

A foglalkozás nagyon hasznos volt mindannyiunk számára, mert tudatosította bennünk, hogy mi is sokat tehetünk azért, hogy környezetünk élhetőbb legyen és mindig szem előtt kell tartanunk, hogyan óvhatjuk meg azt.

Kiss Balázs 8. osztály