Hírek

Színes diákönkormányzati kavalkád Bordányban

Az iskola hagyományainak megfelelően Diákönkormányzati napot tartottunk 2025. június 13-án.

A nap a gyerekek körében roppant népszerű „bazározással” vette kezdetét az iskola folyosóján. Lehetett vásárolni mindenfélét: plüss játékokat, megunt könyveket, kártyákat, növényeket, Rubik kockát, ékszereket, és még sok mindent mást.

9 órától következett a Diákönkormányzat búcsúja a ballagó nyolcadikosoktól. Minden búcsúzó diák egy „Útravaló oklevelet” kapott (amit az 1.osztályosok képviselői adtak át), melyen az állt, hogy örökös „ádámosokká” fogadjuk őket, és bármikor visszatérhetnek régi iskolájukba.

Ezután a főszerep a forgószínpad szerűen kialakított állomásoké volt. A Bordányért Baráti Kör és a Padlo Service Kft támogatása révén a gyerekeknek egész délelőtt ugrálóvár volt felállítva. Hangos volt a délelőtt a gyerekek önfeledt kacagásától. Minden osztály fél órát ugrálhatott, még a 8. osztályosok is ugráltak. Volt külön állomása a Diákönkormányzatnak is a Deák téren. A 7. és 8. osztályos tanulók minden osztálytól összeszedték előző nap az osztálykabalákat. Ezeket az állomásukon elrejtették, ezt kellett megtalálniuk a gyerekeknek. Ezen az állomáson volt kötélhúzás, zsákban ugrálás, célba dobás és családi papucs is. A Deák téren volt felállítva a kerékpáros ügyességi pálya is, ezen mindenki legalább egyszer végig biciklizett. A tankonyhában lehetőség volt gyümölcssalátát készíteniük az osztályoknak, volt tollasozás a tornateremben. A foci pályán pedig zajlott vándorserlegért a Focilimpia. A mindent beleadó küzdelemből végül a 8. osztályosok kerültek ki győztesen, ők nyerték meg a kupát.

A Bordány Ifjúságáért Alapítvány jóvoltából a gyerekek dobozos üdítővel ontották szomjukat.

Ebéd után a gyerekek hazamehettek, majd a nap 18 órától folytatódott, a tantermekbe illetve a tornaterembe való beköltözéssel. A gyerekek ugyanis ezen az estén az iskolában aludhattak. A bordányi Ifjúsági Önkormányzat tagjai meglepetés programmal és az iskola udvarán bulizással várták a gyerekeket. A szép füves udvar és a jó zene megtették hatásukat: spontán örömtánc alakult ki. Voltak, akik piknikeztek plédeken, mások az esti fáklyás futásra készülődtek, amit a szülők bevonásával és a bordányi Önkormányzattal együttműködve valósított meg az iskola.

A „Bringázz a suliba” program, a Szarmata futás és a „Fáklyás futás” résztvevői mindhárom alkalommal zsetonokat kaptak, amiket gyűjtöttek az osztályoknak. A futás után került sor az eredményhirdetésre: a legtöbb szülőt és hozzátartozót toborzó osztályok pénzjutalomban részesültek. Ezúttal az 1., az 5. és a 3. osztály bizonyult a legeredményesebbnek. Az eseményen kb. 250 fő vett részt. Miután a szülők hazamentek, a gyerekek az iskolában maradtak. Meglepetés vendégünk is volt: Fábián Edit nővér, aki bordányi származású, és Manilában misszionárius. Ő mesélt ottani munkájáról a gyerekeknek. Ekkor derült ki, hogy az Ifjúsági Önkormányzat szabadulószobát alakított ki az okostanteremben, ide hatosával jöhettek a gyerekek. Szerencsére mindenki kiszabadult, és éjfél után néhány perccel lassan mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel 8 óra körül mindenki élmenyekkel telve ment haza.

Tartalmas, közösségépítő és emlékezetes volt ez a nap, amelyen minden a gyerekekről és az ő szórakoztatásukról szólt. Köszönet az iskolavezetésnek, a kollégáknak, a támogatóknak, a település Ifjúsági Önkormányzatának és Bordány Nagyközség Önkormányzatának, hogy segítették programunk sikeres megvalósítását és lebonyolítását.

Lippai Judit
DÖK munkacsoport vezető