Hírek

Ősz az állatvilágban

A könyvtári foglalkozás és a természetvédelem

     Szeptember 19-én mozgalmas délelőtt várt a második osztályosokra. Az iskolai könyvtárban tartott foglalkozás alatt megszólalt a tűzriadó-próba jelzése, amire gyorsan kisereglettek a gyerekek az épületből az utcára. A próba után fegyelmezetten tértek vissza, és folytattuk a barangolást az állatvilágban.

     A nyárias meleg ellenére már költöznek a vándormadarak, hiszen nálunk nem találnak elegendő élelmet a hideg beköszöntével. A tanulók sok információval rendelkeznek a nálunk élő madarakról, ezt a tudásukat bővítettem  a könyvtári órán. Megszólaltattam egy madárhangot utánzó sípot is, ami régi idők gyermekjátékait idézte fel. A tréfás feladványoknak köszönhetően könnyen felismerték a nálunk honos madárfajokat a diákok. Néhány emlős is szóba került, amelyek téli álmot alszanak. Közülük az ürge kapcsán az egyik kisfiú gyönyörűen elszavalta az Arany Lacinak című Petőfi-verset. Többüknek megtetszett Fekete István Csí, illetve Kele című műve.

     A foglalkozást a természetvédelemmel is össze tudtuk kapcsolni, hiszen a madarak etetése, a fészkeik védelme is előkerült a beszélgetés során. Néhányan említették, hogy a napjainkban egyre ritkábban látott fecske is megtalálható náluk.

Közös érdekünk, hogy megtanítsuk a fiataloknak az állatok szeretetét és védelmét.

                                                                                     Hődör Zoltánné