Hírek

Együtt a lőtéren

Október 18-án, szombaton Bordány Lövész Klubja meghívásának eleget téve, iskolánk három felsős osztálya a 2025/2026. év Általános Iskolások Lövészversenyén vett részt.

Több éves hagyománya van annak, hogy tanulóinkat szívesen látják és nagyközségünk mesterlövészei beavatják a lövész sportág rejtelmeibe.

A gyerekek nagy érdeklődéssel vesznek részt minden évben és nem csak gyakorlás egy-egy ilyen esemény, amikor kilátogatunk a sportlőtérre, hanem egyben megmérettetés is.

Idén is így volt, ám egy kicsit rendhagyó volt ez az alkalom, mert az íjászat, mint sportág is helyet kapott ebben a programban. Pedagógusként öröm volt látni, hogy a gyerekek mennyire szívesen próbálják ki és szinte alig bírják abbahagyni ezeket a sportokat. Az első remegő kezekkel tett próbálkozások után ösztönözte őket az egyre jobb eredmény elérése.

A rendezvény zárásaként a résztvevő 6., 7. és 8. évfolyam lányok és fiúk kategóriájában az első három helyezett érmet és oklevelet vehetett át Simon Mihálytól, a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége Bordányi Klubja elnökétől.

A verseny eredményei évfolyamonként a következőként alakultak:

6.osztály: Lányok :                                        Fiúk.  

                  1. Márta Nikolett                        1. Kovács Gellért

                   2. Szabó Csenge                         2. Oláh Zsombor

                   3. Dobó Lívia                              3. Szabó Huba

7. osztály:  Lányok:                                        Fiúk:

                   1. Avramutz Kincső                     1. Kádár-Németh Zsolt

                   2. Tóth Veronika                          2. Vígh Norbert

                   3. Csurgó Rebeka                        3. Mészáros Patrik

8. osztály:    Lányok:                                       Fiúk:

                    1. Farkas Nikolett                        1. Szécsényi Hunor

                    2. Hegedüs-Bite Noémi               2. Vas Hunor

                    3. Aknai Anna                              3. Sándor Dominik

Egy nagyon izgalmas, érdekes őszi programon vehettünk részt, ezúton is köszönjük a Lövész Klub szervezőinek.