2026. január 9-én délelőtt a második osztályosok iskolai könyvtári foglalkozásának középpontjában Lázár Ervin A lyukas zokni című meséje állt.
Ráhangolódásként Totyizselé A zokni cool című dala hangzott el. A vidám zenével jó hangulatot sikerült teremteni, és a gyerekek személyes élményei felidéződtek a lyukas vagy fél pár zoknikkal kapcsolatban. A mesét figyelmesen hallgatták, beleélték magukat a szerencsétlenül járt zokni történetébe. A feldolgozás során a tanulók saját tapasztalataikból merítve elmondták, hogy mit jelent a csúfolódás, magányosság, milyen érzés, ha valakit kirekesztenek.
Egy izgalmas játék, a „zoknirejtély” során egy-egy nyomozó próbálkozott az eltűnt zoknit felkutatni, miközben a többiek hideg-meleg jelzésekkel segítették munkáját. A sikeres nyomozást a gyerekek együttműködése segítette.
Kreatív feldolgozásra is sor került: rajzok készültek arról, hogy valójában hol él a fiókban talált zokni. Az alkotásokon titkos rejtekhelyek és a fantáziavilág elevenedett meg.
A foglalkozás levezetéseként az Iszkiri Zenekar Zokniszökevény dalát hallgattuk meg, mely során ismét mosoly jelent meg a gyerekek arcán. Zárásként pedig Lázár Ervin-könyveket kertesek a polcokon, hogy az író további műveivel is megismerkedhessenek.
A lyukas zokni feldolgozása bebizonyította, hogy az élményszerű, kreatív könyvtári foglalkozásoknak fontos szerepük van az olvasóvá nevelésben, és nagy hatással vannak a gyermekek érzelmi fejlődésére.
Hődör Zoltánné






