Már kora tavasszal beszámoltunk néhány sikeres versenyeredményről: Béres Regina (3.b) tanulónk bejutott az Egri Eszterházy Károly Egyetem, Parafrázis című országos rajzversenyének döntőjébe, amelyet április 13-án és 14-én tartottak Egerben. Az üllési Fontos Sándor versenyen pedig csendéletfestés kategóriában Frányó Hajnalka (8. osztály) I. helyezést, Heintz Petra (7. osztály) II. helyezést ért el, meseillusztráció kategóriában Szabó Édua (2.a) pedig különdíjas lett.
A versenyek azonban nem értek véget és szerencsére a sikerek sem.
Béres Regina második lett „Az én házi kedvencem” című országos rajzversenyen
Az Országos Állatvédelmi Alapítvány, „Az én házi kedvencem” című rajzpályázatára összesen 417 gyermekrajz érkezett, nemcsak Magyarországról, hanem a Vajdaságból és a Felvidékről is. Az alapítvány munkatársainak elmondása szerint nagyon nehéz dolguk volt, amikor az első három helyezett rajzot ki kellett választaniuk. Méltán lehetünk büszkék művészeti iskolánk 3. b osztályos tanulójára, akinek gyönyörű akvarellje nem véletlenül varázsolta el a zsűrit is.
(A rajzok az Országos Állatvédelmi Alapítvány honlapján tekinthetők meg.)
„Láttad-e már a zenét?” megyei rajzverseny
Szentpéteri Csilla makói származású zongoraművész zeneműveit kellet újragondolni vizuális eszközökkel. Hat pályamunkát nyújtottunk be, négy tanulóval kaptunk meghívást a május 26-i díjátadó gálára a makói Glorius Vigadóba. Szentpéteri Csilla zenésztársaival élőben is előadta azokat a dalokat, amelyek megihlették a résztvevő gyerekeket. A fergeteges koncert igazi ajándék volt minden résztvevő számára. A támogatóknak köszönhetően a gyerekek igen értékes jutalmakban részesültek. Minden korcsoportban az első helyezett egy állítható, forgatható és dönthető rajzasztallal, illetve egy hozzátartozó székkel lett gazdagabb, a második és harmadik helyezettek pedig „Láttad-e már a zenét?” pólót és társasjátékokat, kaptak. A rajzpályázatra 541 rajz érkezett, 40 iskolából, így a dobogós helyezések mellett számos különdíjat is kiosztottak.
A versenyen elért eredményeink:
Kiss Balázs (1. osztály) III. helyezés- I. korcsoport
Fülöp- Tanács Fanni (4. osztály) II. helyezés- II. korcsoport
Czombos Lara (4. osztály) I. helyezés- II. korcsoport
Gyuris Vanda (7. osztály) I. helyezés- IV. korcsoport
A szülőkkel együtt nagyon büszkék voltunk a gyerekekre, akiknek köszönettel tartozunk ezért a felejthetetlen élményért.
Az alkotások a díjátadó után átkerültek a Hagymaházba, ahol több mint egy hétig lesznek még megtekinthetők.
Frányó Hajnalka a regionális „Varázsecset” csendéletfestő versenyen harmadik helyezést ért el
A Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete és a Móra Ferenc Múzeum közös szervezésében megvalósuló „Varázsecset” csendéletfestő versenyre pályamunkák benyújtásával lehetett nevezni. Szakértő zsűri döntése alapján hívták be a legtehetségesebb versenyzőket a regionális döntőbe, ahol csodálatos csendéletek közül válogathattak a kis művészek. Az alkotásokat Popovics Lőrinc szobrászművész és Pataki Ferenc festőművész zsűrizte.
Az kiállítás megnyitó és az ünnepélyes díjátadó a Móra Ferenc Múzeumban került megrendezésre május 28-án, ahol nem csak a diákok, de felkészítő tanáraik is díjazásban részesültek.
Az alkotások szeptember 2-ig megtekinthetők a Móra Ferenc Múzeum földszinti kiállító termében.
Regionális döntőbe jutott diákjaink:
Béres Regina 3.b osztály
Mészáros Noémi 6. b osztály
Heintz Petra 7. osztály
Frányó Hajnalka 8. osztály- III. helyezés
Sándor Mónika