Iskolánkban a 2020-2021-es tanévben is sort került a „Közlekedjünk együtt-vigyázzunk egymásra-KEVE” program havi rendszerességgel történő megrendezésére. A harmadik osztályosok már év elején kérdezték, hogy idén lesznek-e ilyen órák? Örömmel vették az igenlő választ. Még jobban felcsillant a szemük a három új roller láttán, mely tovább bővítette a meglévő járműparkot. Így már négy kerékpár és három roller szolgálta a tanév során a biztonságos közlekedés gyakorlati oktatását.
A harmadik osztály 32 fővel minden hónapban egy-másfél órát foglalkozott a biztonságos közlekedés megismerésével. Az elméleti ismeretek megszerzését mindig követte gyakorlati alkalmazás is a játszótéren. Ezeket a foglalkozásokat nagy örömmel várják és lelkesen, fegyelmezetten valósítják meg. Játékos formában, kiscsoportos keretek között történik az ismeretek átadása. Szalai Borbála: Jelzőlámpa című versét dal formájában könnyebben elsajátították. A közlekedési jelzőlámpák valóságban történő felismerését több séta szolgálta a település utcáin. A kerékpár kötelező és ajánlott felszerelését, illetve a kerékpár indulás előtt szükséges ellenőrzését az iskola karbantartó munkatársának, Lovai Mihálynak segítségével ismerték meg a gyerekek.
A versenyszellem nagy a gyerekekben. Egy-egy anyagrész lezárást követően szívesen oldották meg a teszteket. Kíváncsian várták, ki, hány pontot ért el. Teljesen úgy, mint az iskolai életben. Ezek a foglalkozások zömében a napközi ideje alatt zajlottak. A nem napközis tanulók is nagy számban visszajöttek a foglalkozásokra.
Egy alkalommal elmentem a településen működő kerékpárszervízbe, hogy lámpát és macskaszemet vásároljak bemutatás céljából. A tulajdonos, Tari Attila nagy örömmel és lelkesen fogadta a közlekedési ismeretek szervezett oktatását célzó foglalkozást. Elmondta, hogy mindenkinek nagy felelőssége és a szülőkön kívül a pedagógusoknak nagy szerepe van ezen ismeretek minél korábbi elsajátításában, gyakorlati alkalmazásában, mert a gyerekek nagy veszélynek vannak kitéve a teljesen halk elektromos autók rohamos terjedésével. Hiszen a kerékpározó gyerek egyszerűen nem hallja, hogy jön az autó. A kért termékeket felajánlotta a tanulóknak.
A szülők örömmel vették ezeket az alkalmakat. Mindenki jónak és szükségesnek tartotta a közlekedési ismeretek gyakorlati alkalmazását. Többen megemlítették, hogy még egyedül nem merik elengedni a gyereküket, de mivel az iskolában is tanulják, bíznak benne, hogy ha még bölcsebbé válnak, már nem kell szülői kíséret az iskolába járáshoz. Minden szülő köszönetét fejezte ki, mert nagy fontosságot tulajdonítanak ennek a közlekedési ismereteket oktató munkának. Reményüket is megosztották, hogy jövőre is folytatódik a program.
A járványhelyzet ideje alatt nem tudtunk KEVE-órákat tartani. Május-június hónapban már voltak közlekedési ismereteket oktató órák. Ezeket a gyerekek mindig nagy örömmel várják és fegyelmezetten vesznek részt rajtuk.
Iskolai szinten június hónapban a Diákönkormányzati nap keretében építettünk kerékpáros közlekedési pályát. Osztályonként érkeztek a gyerekek és az útmutatás meghallgatását követően a feladatra koncentrálva tekertek végig a pályán. Aki akarta, többször is teljesíthette a pályát. Lehetőséget adtunk saját kerékpárral is kipróbálni a teljesítést. Ekkor az egész alsó tagozat és még két felsős osztály is részt vett a programon.
Juhász Gabriella, Sólyáné Sárközi Ágnes