6 nap, 1800 km

„Felfedeztük Erdély természeti és kulturális kincseit”

7. osztályos tanulók képes úti beszámolója

Hódi Nóra: Utazásunk célja, hogy megismerkedjünk a határon túli magyarság kultúrájával, hagyományaival, történelmi múltjával és Erdély természeti kincseivel. Mónika néni és Kati néni gazdag programsorozatot állított össze számunkra.

1. nap

Verok Hanga: Az első nap úgy kezdődött, hogy nagyon korán kellett kelnünk.

Fülöp-Tanács Zoé: Ráadásul nagyon izgatottan az előttünk álló egy hét miatt.

Az első állomásunk a Máriaradnai kegytemplom volt. Már nagyon jó volt kinyújtani a lábunkat. A templom nagyon szép volt kívülről, de belül még szebb. Megnéztük a Máriaképet, amely a csodával határos módon megmenekült a tűzvészben. Nekem azonban legjobban a patanyom tetszett, amihez egy legenda is fűződik.  „Ím e török lovagolva, e helyre bejutni akarván, ménje patája nyoma megörökült e kövön” olvasható a feliraton a patanyom alatt.

Verok Hanga: A dévai várnál nem működött a felvonó, így gyalogosan kellett felmásznunk a várhoz, a hegy tetejére. Közben figyelnünk kellett a viperákra is, de szerencsére nem találkoztunk eggyel sem.

Makra Boldizsár: Eléggé fárasztó volt, mivel a hosszú séta után sok-sok lépcső következett, de a táj az gyönyörű volt, azt nagyon megcsodáltam.

Hódi Nóra: Nekem pedig eszembe juttatta Kőmíves Kelemen balladáját is.

Szabó Édua: Elindultunk a szállásunkra, Torockóra. Éppen zenét hallgattam a buszon, amikor megjelent előttünk a Székelykő. Elájultam olyan szép volt. Konkrétan kirázott a hideg a boldogságtól. Sok kanyargós út után megérkeztünk a szállásunkra, ami nagyon tetszett mindenkinek. Én úgy láttam!

Este sokat játszottunk az udvaron, majd elmentünk egy hangulatos esti sétára.

A reggeli briliáns volt! A torockói lekvárok istenen finomak voltak.

2. nap

Hódi Nóra: Reggeli után indultunk a Tordai-hasadékhoz. Már messziről láthattuk ezt a természeti csodát. A szakadék szélén haladva, olyan aprónak éreztem magam, mint egy porszem. A patak mellett folytattuk túránk, hidakon, néha csúszós köveken át lépdeltünk. Eszembe jutott Szent László király legendája, amikor a kunok elől menekülve vágtató lova után ketté nyílt a hegy, az üldözők pedig a szakadékban lelték halálukat.

Kádár-Németh Kata: A fárasztó túra után pizzázni mentünk. Azt hiszem még soha nem ettem ilyen finom pizzát.

Ismét buszra ültünk és meg sem álltunk Kolozsvárig. Nagyon szép város. A főtéren a Mátyás szobor fogadott. A gótikus Szent Mihály székesegyházba is bepillanthattunk egy kicsit, de nem maradhattunk bent, mert sajnos éppen akkor kezdődött a hittanosok próbája. De kívülről is gyönyörű volt. Mátyás király szülőházát is csak kívülről vehettük szemügyre, mert ott most iskola működik. Egy kis városi sétát követően finom kézműves fagyit is ehettünk. Nagyon jó volt fagyizni, sétálni és nézelődni.

3. nap

Kádár-Németh Kata: Harmadik nap: Na, itt jöttek a problémák, mint minden más kiránduláson. Nem indult a buszunk.  Nagyon bíztunk benne, hogy elindul, mert ha nem indult volna el, meg kellett volna másznunk a Székelykövet, ami nem egy kis túra. De szerencsére elindult és nagyon örültünk neki. Így indulhattunk is az Aranyosfői-jégbarlangba.

Gyuris Dorina: Nagyon szép volt az odavezető út, mert a távoli hegycsúcsokat hó lepte.

Hódi Nóra: Számomra a legemlékezetesebb helyszín. A kapun átlépve elénk tárult egy 50 méter hosszú, csúszós vaslépcső, és ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladtunk, egyre hidegebb volt a levegő. A megvilágított jég- és cseppkőoszlopok csodálatosak voltak.

Dániel Gergő: Egy kicsit hidegebbre és nagyobbra számítottam, de így is megérte. Érdekes hogy a jég, amit láttunk még a jégkorszakból maradt ránk.

4. nap

Makra Boldizsár: A negyedik nap reggel, a megfázott buszunk még tovább kérette magát.

Daróczi Bianka: Ezért úgy volt, hogy kapunk egy ideiglenes román buszt arra napra. Így amíg vártunk megnéztük a Néprajzi múzeumot.

Hódi Nóra: Megismerkedhettünk a korabeli népviselettel, korhű babákkal, amivel a kislányok játszhattak, és amit a dédszüleim elmeséléséből sokszor hallottam: azt a bizonyos tisztaszobát is körbe járhattuk.

Daróczi Bianka: Közben a parkolóban minden buszsofőr azon dolgozott, hogy beindítsák a buszunkat, ami végül sikerült is. Így végre elindultunk a parajdi sóbányába.

Bernáth Martin: Begördült a nagyon menő csuklós busz a bejárat elé. Lélegzetelállító sebességgel repesztettünk a sóbányába. A bejárattól 100 lépcsőfok után egy nagy terem tárult a szemünk elé.

Verok Hanga: Nekem ez volt a kedvenc helyem az összes közül, mert rengeteg program, játék és üzlet is található a sóbányában. Még egy hatalmas kápolna is van odalent. Nagyon menő volt.

Hódi Nóra: Indultunk a Medve-tóhoz, ahol megpillantottuk a szépséges sókristályokat és tettünk egy sétát a tó körül.

Hódi Nóra: Az ötödik napon reggelinél már érezhető volt a fáradtság mindenkin.

Első utunk a Csíksomlyói kegytemplomhoz vezetett. Az eredetileg gótikus stílusban épült, majd barokk stílusban átépített templomba lépve, először keresztet vetettem, felmentem a lépcsőn és megsimítottam a csodatevő Szűz Mária szobor lábait.

Szabó Édua: Sokan kértünk is valamit Szűz Máriától, bízunk benne, hogy néhány kérést legalább teljesít.

Fülöp-Tanács Zoé: A legenda szerint a Szűz Mária szobor, ha nagy világválság jön könnyezni kezd, de elvileg néha fényben is tündöklik.

Daróczi Bianka: Elmentünk a Gyilkos-tóhoz. Nem volt valami jó az időjárás, egy kicsit meg is fáztam. Nem tudtuk teljesen körbe sétálni a tavat, mert a híd sajnos leszakadt.

Makra Boldizsár: A többség azonban nem bánta, hogy félúton visszafordultunk, mert a csapat akkora már nagyon elfáradt.

Fábián Bence: Gyönyörű volt a tó és a táj ámulatba ejtő. A hozzá kapcsolódó legendák is érdekesek.

Kádár-Németh Kata: Sétánk során találtunk medve lábnyomot is, ami egy kicsit megrémisztett.

Hódi Nóra:  A Gyilkos-tótól nem messzire található a Békás-szoros, ahová vadregényes szerpentinen lehetett eljutni. Túráztunk a magas hegyek között, a friss levegőt szinte harapni lehetett.

Szabó Édua: Olyan gyönyörű volt, hogy szavakba nem tudnám önteni. Nagyon hangulatos volt a hatalmas hegyek között sétálni és közben a folyó csobogását hallgatni.

6. nap

Hódi Nóra: Eljött az erdélyi kirándulásunk utolsó estéje. Beszélgetéssel, a lányoknál hajfonással és filmnézéssel telt az este. Utolsó reggel bepakolt bőröndökkel vártuk az indulást, elhagytuk Székelyudvarhelyt és Segesvár felé vettük az irányt. Felmentünk a 64 méter magas Óratoronyba. Megnéztük az Óratorony egykor zenélő és táncoló bábjait, amik most sajnos nem üzemeltek.

Hődör Dávid: Gyönyörű kilátás nyílt a toronyból. Nagyon hangulatos kis város, régi épületekkel, színes házakkal; szűk, macskaköves utcákkal. Nekem utunk során ez tetszett a legjobban.

Csorba Botond: Utolsó állomásunk Vajdahunyad vára volt. Ahová sajnálatosan nem tudtunk bemenni, mert elromlott a pénztárgép. De kívülről is csodaszép volt, voltak kültéri programok is: tánc és zene. És lehetett vásárolni is. Szép volt az egész.

Kádár-Németh Kata: Ez volt az a hely, ahol egy mesében éreztem magam, annyira gyönyörű és csodálatos volt.

Bevallom hősiesen én itt már nagyon fáradt voltam, így az út további részét végig aludtam.

Hódi Nóra: Ez volt Erdélyi utunk utolsó állomása, most már irány haza. a határon sokat kellett várakozni, de élményekkel gazdagon, épségben haza értünk. Rengeteg fényképet készítettünk az utunk során, amit itthon nézegetve jó szívvel gondolok az eltelt hat napra Erdélyben.

Verok Hanga: Fárasztó, élménydús, csodálatos, elfelejthetetlen emlékekkel teli kirándulás volt.

Makra Boldizsár: Majd valamikor vissza szeretnék menni még egyszer. Ilyen sok szép dolgot megnézni.

Hódi Nóra: Köszönjük szépen Tanárainknak, hogy megszervezték számunkra ezt a felejthetetlen túrát. Nagy ölelés Mónika néninek és Kati néninek! Köszönjük Laci bácsi áldozatos munkáját is!