Hírek

A szép magyar beszéd verseny általános iskolásoknak

Péchy Blanka érdemes művésznek köszönhetően az általános iskolások számára is lehetőség van a szép magyar beszéd megmérettetésére, melyet Kazinczy-versenyként ismerhetünk, és az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A versenyt az 5-6.(11-12 éves korcsoport) és a 7-8. (13-14 éves korcsoport) évfolyamos tanulók számára hirdették meg .

A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott prózai szöveget kellett felolvasniuk. Iskolánkban a(  bordányi  Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 2023.december 08-án került sor az első forduló megrendezésére.

A versenyzők teljesítményének értékelésekor a szövegértést,szöveghűséget,természetes beszédet tartotta a zsűri elsődleges szempontnak.

Az iskolai fordulón 14 tanuló vett részt. Felkészülten,jó szövegértéssel,helyes ejtéssel adták elő a gyerekek a szabadon választott szöveget .A nehéz kötelező szöveget is általában jól értelmezetten mutatták be a zsűri és az érdeklődő hallgatóság előtt.

Minden versenyző egy emléklapot kapott, hogy emlékezetes maradjon számukra a megmérettetésük.

Az I korcsoport I. helyezettje: Nógrádi Dávid 5.osztály

                             II.helyezett:Avramucz Kincső 5. osztály

                              III.helyezett: Akanai Anna 6. osztály

A II. korcsoport I. helyezettje:Sindel Rebeka 7.osztály

                              II. helyezett: Czombos Anett 7.osztály

                              III. Gyuris Lilián 7.osztály

                              III. Illés Kincső 7. osztály

Elek Rózsa