Hírek

Pályaorientációs nap az alsósoknál – élménybeszámoló

Az első órában Palotás László körzeti megbízott igen meggyőzően mutatta be saját szakmáját: elmondta, hogy 12 éves korában döntött úgy, hogy rendőr lesz, és ettől kezdve tudatosan készült választott hivatására. Testnevelésből addig 4-es volt, ezt követően jobban kezdett teljesíteni testnevelésből, és év végére már ötöst kapott. Elmondta, milyen iskolát kell elvégezni ehhez a szakmához. Megtudtuk, hogy a fizikai felkészültség annyira fontos, hogy évente kell ezt a tesztet elvégezni: 2 km futás 10 percen belül, fekvőtámasz 36 db egy perc alatt, 60 felülés egy perc alatt, és másfél perc függeszkedés. Beszélt a rendőri feladatokról, a ruházatról, arról, miért nem szeretik a rendőröket az emberek. Sok kérdést is megfogalmaztak a gyerekek.
A 2. órában hét diából összeállított ppt-vel készültem a foglalkozásokról, majd lerajzolhattak közülük egyet, vagy azt a szakmát, amit ők felnőttként művelni szeretnének.
10 órakor megérkezett Kurucsai Judit, ekkor átvonultunk a konyhába. Ő is elmondta, milyen iskolába járt, hogy került a Vadgesztenye étterembe, majd a bölcsődébe. Közben már főtt a tészta és készült a milánói mártás. Elmondta és megmutatta az elkészítés menetét is, majd jött a kóstolás. Nagyon ízlett mindenkinek.
Ezt követően lementünk kicsit az udvarra levegőzni, majd az utolsó órában előbb én mondtam el, hogyan lettem tanító néni, milyen iskolába jártam, majd a gyerekek tartottak egymásnak kiselőadást arról, hogy ők milyen szakmát álmodtak meg maguknak.
Palotás Lacika állatgondozó lesz, ezért ő az állatok életéről, táplálkozásáról, szaporodásáról tájékoztatta a többieket. Az én feladatom a képi támogatás volt: elővarázsoltam nekik a szurikáta, a sisakos kazuár, a pápaszemes pingvin és a makákó képét az internetről, míg Lacika mesélt róluk. Őt Kapás Martin követte, aki a kovács és az ács mesterséget mutatta be: apukája is kőműves, ő is az akar lenni. Neki szerszámokat, félig kész épületeket, munka közben fotózott kőműveseket mutattam be.
Végül Juhász Anna az énekesnői szakmát mutatta be. Szerinte az énekesnőnek ismernie kell a kottát, szépen kell énekelni és este is sokáig fent kell lenni, mert a koncertek általában este vannak. Három dalt el is énekelt az osztálynak.
Sólyáné Sárközi Ágnes