Hírek

Komplex művészeti tábor – 2018. 08. 27-31.

Komplex művészeti táborban alkothattak tanulóink

Pályázati forrásnak köszönhetően egy igen színvonalas komplex művészeti táborban alkothattunk a legügyesebb és legszorgalmasabb gyerekekkel, 2018. augusztus 27-31. Egy hangulatos kirándulással indult a hétfői napunk, elutaztunk Visegrádra.

A bobpályán felnőtt és gyermek egyaránt jól szórakozott, szédítő sebességgel vettük a kanyarokat, majd finom ebéd várt bennünket a büfében. Egy kis hegyi túrával átsétáltunk a fellegvárba, ahol csodálatos panorámában gyönyörködhettünk és bebarangoltuk a vár minden kis szegletét.

A hét többi napján minden tanszakon lázasan folyt az alkotó munka. Közben meg-meg pihentünk, várt bennünket a terített asztal. Köszönjük Mariannak a segítségét, aki ellátott minket minden földi jóval: péksüteményekkel, gyümölcsökkel és a Bordányban készült ”legjava” almalével is. Finom ebéd után mindenkinek lehetősége volt bepillantani a többi tanszak életébe: kipróbálhatta a hangszereket és az agyagozást is.

 

A grafika és festészet tanszak legfontosabb célja a táborral az volt, hogy minél többféle eszközt próbálhassanak ki a gyerekek. A pályázatnak köszönhetően számos új, minőségi eszköz került a tanulók kezébe, akik lázasan és fáradhatatlanul készítették szebbnél-szebb alkotásaikat. Elkészülhettek az első linómetszeteink és róluk az első nyomatok, a kisebbek pedig életükben először festhettek vászonra akrillal, kipróbálták a pasztellceruzákat és igazi művész akvarellfesték is most volt először a kezükben.

Igazi művészeszközökkel igazi művészeti alkotások születtek, amelyek méltó helyen, a Faluház előterében kerültek kiállításra.

Sok szép alkotás készült nem csak nálunk, hanem a szobrászat tanszakon is, várak és hercegkisasszonyok lepték el az üvegvitrineket.

A fárasztó hét után igazi felüdülés volt zenészeink varázslatos péntek esti koncertje, amelyet egy fergeteges táncház követett, ahol kicsi és nagy együtt ropta a táncot és énekelt.

Köszönjük Ocskó Zoltán intézményvezetőnek és Kálmán László helyettesnek, hogy kitartó és áldozatos munkájukkal lehetővé tették számunkra, hogy ez a tábor ilyen színvonalasan valósulhasson meg. Bízunk benne, hogy ezzel egy hagyomány indult el és találkozunk jövőre ugyanitt.

Sándor Mónika