A 8. osztályosok nyitótánca az alapítványi iskolabálban
Idén hatodik alkalommal rendeztük meg jótékonysági Iskolabálunkat 2023. április 22-én a bordányi Sportcsarnokban. Jelenlétével megtisztelte rendezvényünket Mihálffy Béla országgyűlési képviselő úr, Lázárné Borbola Márta óvodavezető, dr. Janes Zoltán plébános úr. A rendezvény elején Ocskó Zoltán intézményvezető köszöntötte őket valamint a Szülői Munkaközösség tagjait, Szülőket, diákokat és iskolánk minden dolgozóját!
Izgatottak voltunk, hiszen ebben a válságos világban, amikor a családok megélhetése oly nehéz, kissé kockázatos bált hirdetni, ugyanakkor bíztunk abban, hogy egy nemes ügy támogatása érdekében sokan mellénk állnak. Nem a világ megváltását tűztük ki célul, csak gyermekeinknek akarunk élhetőbb környezetet biztosítani.
Az iskola műsorát a harmadik osztályosok Zorba-tánca nyitotta Kissné Mészáros Sarolta felkészítésének köszönhetően, majd Hampel Zsuzsa és a furulyásai szórakoztatták a közönséget, közben Avramucz Kincső pompon szólót mutatott be, mellyel délelőtt az országos Majorette versenyen indult. A pedagógusok és a harmadikosok közös énekét követően Ocskó Zoltán köszöntötte a résztvevőket.
Böjte Csaba atya vallja: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé!” Mi az első lépést megtettük, és megéreztük az Önök szeretetét, segítőszándékát. Vendégeink támogatása intézményünk számára ilyen nemes célt szolgál, melyért hálásak vagyunk mindenkinek.
Vannak ügyek, melyeket érdemes támogatni. Márpedig egy jótékonysági bál ilyen eseménynek minősül.
Egy-egy ügyért való összefogás sokféle lehet. Van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen cél érdekében, de van, hogy csak egy kisebb csoport akarja megmutatni, mire képesek. Ezen társulások tagjai azok, akik nem a világ/ország megváltását tűzték ki célul maguk elé, hanem csak a közvetlen környezetüknek szeretnének hasznára lenni, gyermekeik iskolájában folyó munka eredményességét növelni, az iskolai környezetet szebbé tenni.
Jótékonysági bálunk bevételét az itt tanuló gyerekek iskolai környezetének szépítésére, az udvarunk fejlesztésére, rendezvényeink megvalósítására fordítjuk.
Hogy mennyire fontos ez a fajta segítség, azt hangsúlyoznunk sem kell, hiszen az elmúlt évek bizonyították- szükség van az iskola életében ezekre a támogatói bevételekre. Az, hogy ma este ilyen sokan eljöttek a hívó szóra, azt mutatja, hogy az ebben a faluban élők elkötelezettek a jóra.
„Mint ahogy egy barackfát, egy almafát vagy egy muskátlit, ha jó földbe rakunk, öntözgetjük, akkor tudja a maga dolgát, szépen fejlődik, növekszik az ég felé. Ugyanígy van az ember is! Ha megkapja azokat a feltételeket, amik szükségesek a kibontakozásához, lehet bármilyen nemzetiségű, színű vagy formájú ember, akkor az el fog kezdeni növekedni, kibontakozni. Életünkben talán a legemberibb vonás, hogy folyamatosan törekszünk arra, hogy fejlődjünk, hogy nagyra nőjünk.”
Iskolánk végzős diákjai is jó földbe kerültek és fejlődtek a szülők és a pedagógusok közös munkájának köszönhetően az utóbbi nyolc évben, amint arról a vendégek saját szemükkel is meggyőződhettek, miközben utolsó műsorszámunkat a nyolcadikosok nyitótáncát nézték.
A Svédasztalos bőséges vacsoráról a Bali 23 étterem gondoskodott.
A báli hangulatot a Casino együttes biztosította.
Éjfélkor került sor a Tombolasorsolásra, ahol nagyon sok szép értékes nyeremény talált gazdára – többek között az a két foci kapu is, melyet a Bonavitus Kft. ajánlott fel. És a tombola fődíj – egy 50 000 Ft értékű ÁRKÁD vásárlási utalvány a Bordányért Baráti kör felajánlásában – is jó helyre került.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a támogatását és a segítségét!
Támogatóink:
Fodor Antal és családja
Simon László
Hajdú család
Kovács Józsefné
Elek Rózsa
Kádár-Németh Melinda
Retek Flórián
Forrai Szilvia
Tari Attila
Szántó Bernadett
Sándor Gyula
Bali 23 Étterem
Bordányért Baráti Kör
Bonavitus Kft.
Avramucz-Maróti Katinka és családja
Lippai Péter
Szegedi Nemzeti Színház
Bodó Borbála
Márta Nikolett
Szalai Marianna
Juhász Anikó
Enni-Kék Pizzéria
Jupi festékbolt
Lázárné Borbola Márta
Hődör Zoltánné
Dobó Józsefné
GEKKO – 2022 KFT Bordány
Koffein kerékpárüzlet
Sádth Zétény és Sádt Zénó
Manuál Bt.
Vass Ildike boltja
Tari Attila és családja
Turcsik Diána
Szarvas Lora
Dr. Papp Renáta
Molnárné Bálint Orsolya
Mák Alexandra
Manó ABC
Kissné Mészáros Sarolta
Mészáros Károlyné
Mihálffy Tibor és családja
Mihálffy Béla országgyűlési képviselő
Bordány élelmiszer diszkont
Dudás Dánielné
Dániel Artúr és családja
1. osztály
2. osztály
3. osztály
4. osztály
5. osztály
6. osztály
7. a osztály
7. b osztály
8. a osztály
8. b osztály
Bordányi Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Dudás Zoltán és csapata
Bordányi Faluház és Könyvtár
Veres Gáborné Goods Market
Tari Flóra
Kissné Tóth Andrea
Köszönjük a támogatásokat!