Hírek

Felsős szavalóverseny

Az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Fontos Sándor Tagintézménye Fontos Sándor-emléknap kapcsán Petőfi-szavalóversenyt hirdetett két kategóriában, 5-6. és 7-8. osztályosoknak.

Iskolánkban az Ádám Jenő Alapfokú és Művészeti Általános Iskolában 2014. március 12-én délután került megrendezésre a verseny első fordulója. A felső tagozatos diákok közül harminc tanuló változatos témájú versekkel nevezett be. A verseny színvonalasságát az is jelezte, hogy a diákok kifejezően adták elő a maguk által választott verset.

„Íróink, költőink nemcsak az önkifejezésre használták az irodalmat, hanem fontos szerepet tulajdonítottak neki a közvélemény formálásában is. Ilyen történelmi és irodalmi áramlatban nőtt fel Petőfi.” A helyben megrendezett verseny is ezt  a célt szolgálta, a gyönyörködtetésen túl, a versekben megörökített pillanat varázslatainak az átadása. A hallgatóság figyelmének felhívása az örök emberi értékek iránt. A közösen átélt élmények erősítik az összetartozás érzését. Az iskolai forduló alkalmat adott arra is,hogy a tanulók elsajátíthassák a viselkedési kultúránk sajátosságait is.

Az első korcsoportban első helyezést két tanuló, a második korcsoportban szintén két tanuló ért el. Ők képviselhetik majd iskolánkat az üllési  szavalóversenyen. Minden résztvevő előadását egy emléklappal jutalmazta a zsűri. A zsűri tagjai: Koczkás Ágnes igazgató asszony, Kissné Mészáros Sarolta, Gyuris Katalin. Az eredményhirdetésen az emléklap mellett oklevelet is kaptak a helyezést elért szereplők.

Az eredmények:

I.kategória :
1. helyezés: Császár Nimród 5. osztályos tanuló
1. helyezés: Nógrádi Dávid 5. osztályos tanuló
2. helyezés: Tari Ádám 5. osztályos tanuló
2. helyezés: Kovács Zalán 6. osztályos tanuló
3. helyezés: Szegvári Péter 5. osztályos tanuló

II.kategória:
1. helyezés: Illés Kincső 7. osztályos tanuló
1. helyezés: Budai Attila 8. b osztályos tanuló
2. helyezés: Aknai Krisztián 7. osztályos tanuló
2. helyezés: Czombos Anett 7. osztályos tanuló
2. helyezés: Sindel Rebeka Franciska 7. osztályos tanuló
3. helyezés: Gyuris Dorina 8. a osztályos tanuló
3. helyezés: Kádár-Német Kata 8. a osztályos tanuló

Elek Rózsa Marianna




A képeket készítette: Hődör Zoltánné