2026. május 19-én iskolánk Háztartástan szakkörének haladó csoportja különleges szakmai élményben részesült. Ezen a napon ellátogattunk az ásotthalmi Varga Pékség oktató- és bemutatótermébe, a Kovász Katedrálisba.
Érkezésünkkor egy népviseletbe öltözött kedves hölgy fogadott bennünket, aki röviden bemutatta a helyszínt és ismertette a program menetét. Ezt követően minden tanuló tésztagombócokat kapott, amelyekből közösen különféle péksüteményeket formáztak. A gyerekek kreatívan alakítottak ki briósokat, csigákat és szívecskéket, a kalácsok tetejét pedig fahéjas cukorral, kristálycukorral és jégcukorral szórták meg.
Miközben a finomságok sültek, a bemutatót tartó hölgy tartalmas és érdekes előadást tartott a vadkovászról. Megtudhattuk, hogyan készül, milyen természetes folyamatok során érik meg, és miért számít egészségesebbnek a hagyományos élesztős pékáruknál. Szó esett az emésztésre gyakorolt kedvező hatásairól, valamint a természetes alapanyagok és a hagyományos eljárások jelentőségéről is.
Az előadás során megtudtuk, hogy a Varga Pékség a minőségi alapanyagokra is nagy hangsúlyt fektet. Megismerhettük az alakor-, őstönköly-, rozs- és zablisztek felhasználását, valamint azt, hogy a felhasznált lisztek egy részét saját malmukban őrlik. A pékség emellett saját készítésű lekvárokat is használ, amelyeket frissen töltenek a péksüteményekbe, mindezt tartósítószerek és adalékanyagok nélkül. Azt is megtudtuk, hogy a pékség munkáját az évek során számos hazai díjjal ismerték el.
A program részeként egy kisfilmet is megtekintettünk, amely bemutatta a pékség alapításának történetét, a kenyérkészítés munkafolyamatait, valamint a vállalkozás küldetését és szemléletét. A film végén az alapító, Varga Ferenc gondolatai különösen emlékezetesek maradtak számunkra: „A kenyerek királya itt készül a Varga Pékségben.”
A látogatás nemcsak élményekben gazdag program volt, hanem sok új ismerettel és gyakorlati készséggel is gazdagította szakköröseinket. A gyerekek testközelből tapasztalhatták meg a hagyományos kenyérsütés világát, a minőségi alapanyagok jelentőségét és a kézműves pékség értékeit. Ezúton is köszönjük a gyerekek szállításában nyújtott segítségét Csurgó Ferencnek és Katona Zsoltnak.
Kissné Tóth Andrea
szakkörvezető






