Hírek

Hurrá, alkotunk!

Az idén rendhagyó időpontban, időtartammal és módon szervezhettük meg a már hagyományos Komplex Művészeti Alkotó Táborunkat a bordányi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola falain belül. A sajnálatos vírushelyzetben hozott szabályozás miatt nem kerülhetett sor augusztus utolsó hetében a megrendezésre, így a megszokottól eltérően egy héttel előtte és csak négy napon át, 2021. augusztus 16-19. között tartott a tábor.

A rendhagyó szervezési mód leginkább a képzőművészeti ágat érintette, a rajz és festészet tanszakon két turnusban folytak a foglalkozások a nagyobb létszám miatt. A korban kisebb gyerekek délelőtt, a nagyobbak délután vehettek részt a rajzolási és festési munkákban. Mellette természetesen a szobrászat és kerámia tanszakos gyerekek is belemerültek a heti feladatokba, egy-egy betekintő, kíváncsi tanulóval. A zeneművészeti ág kis művészei az idén létszámban kevesebben voltak, zongora és furulya tanszakokon folytak a foglalkozások, nagyobb erőbedobással délelőtt, kisebb gyakorlásokkal délután. Mind ezek ellenére a gyerekek érdeklődve, nagy lelkesedéssel érkeztek hétfő reggel, és nyúltak a már megszokott eszközeikhez, és ez kitartott egészen a záró napig.

Az idei év különlegességeként Csóti Andrea (iskolánk hegedűtanára) vállalta, hogy az általa elsajátított zenei munkaképesség-gondozó Kovács Módszer gyakorlataival segítse mindannyiunk alkotás közbeni felfrissülését. Több turnusra bontva, gyermek és felnőtt egyaránt részt vehetett a délelőtti 5-10 perces mozgás-pihenő tornákon, ahol különböző eszközökkel – színes, nagy lufikkal, labdákkal, ugrókötelekkel és székkel – végeztünk vérkeringés serkentő és pihentető, lazító mozdulatsorokat. Tényleg felfrissültek az elgémberedett, megfeszült izmaink, így újult erővel térhettünk vissza az alkotás folyamatába. Felmerült az igény a Kovács Módszer tanév közbeni alkalmazására is. Az egyik tanuló a mozgás közben megkérdezte, hogy: „Lesz ilyen torna év közben is? Én biztos jelentkezek és járok majd, mert jót tesz a gerincemnek!” Azt hiszem, többen egyetértettünk vele.

A hagyományoktól eltért az is, hogy nem rendeztünk nyilvános táborzáró koncertet, a kisebb zenész létszám miatt, de a kis muzsikusok a csütörtöki záró napon előadták egymásnak a héten tanultakat. Elhangzottak szóló művek, kamaradarabok a furulya hangszercsalád különböző tagjaival megszólaltatva és még egy rövidebb hatkezes zongoradarab is. A képzőművész palánták gyönyörű több témában készült rajzai, festményei és kerámiái kiállításra kerültek a záró napra az iskolában, hogy a gyerekekért érkező szülők is megcsodálhassák ezeket a magas színvonalú munkákat.

Köszönetet szeretnék mondani mindenki nevében a szülőknek a támogatásért, az iskola vezetésének a helyszínért, az eszközökért, pedagógusainknak, akik irányították a táborban folyó munkát: Sándor Mónikának, Csóti Andreának, Kiss Jánosnak, Szilágyi Kristófnak, a szervezőknek, hogy létrejöhetett ez a tábor, a Vadgesztenye Étteremnek az étkeztetésért és minden segítőnek, aki így, vagy úgy támogatott mindannyiunkat!

A művészet fontos, az életünk része, többek leszünk általa. Köszönjük kedves gyerekek és kollégák, hogy újra megélhettük az alkotás örömét veletek! Folytassuk jövőre is!

Hampel Zsuzsa – művészeti munkaközösség vezető