Hírek

Egy újabb színes iskolai program

Az idei tanév több szempontból is izgalmasan kezdődött. Alsó tagozatos kisdiákból pillanatok alatt a pályaválasztás nehéz döntése előtt állunk.

            Hogy a döntés könnyebb legyen, az osztállyal ellátogattunk október 13-án a pályaválasztási börzére. A börze Szegeden került megrendezésre az Agórában. Nagyon sok kiállító iskola vett részt rajta. Többek között a Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakközép Iskola is ott volt, ahová én szeretnék jelentkezni. Ennek nagyon örültem, hiszen testközelből megismerhettem azt az iskolát, ahová reményeim szerint felvételt fogok majd nyerni. Megtanítottak többek között arra is, hogy hogyan kell mesterséges lélegeztetést végezni. Ezután megnéztünk még pár iskolát, majd miután mindenki végzett, elindultunk haza.

Itt még azonban nem ért véget ez a nap. Ebéd után biciklivel kimentünk a bordányi lőtérre. Megérkezésünket követően elmondták a lőtéri szabályokat. Csak ezután kezdődhetett a lövészet. Öt fős csoportokra osztottak minket. Egy papír céltáblára kellett lőni. Én a második csoportban voltam. Izgalommal vegyes félelemmel vettem a kezembe a fegyvert. Három próbalövésre volt lehetőségünk, majd ezt követően lehetőségünk volt még tíz alkalommal lőni. Az eredményhirdetés során az én nevem sajnos nem hangzott el, de ez nem szegte kedvemet, nagyon jól éreztem magam. Az eredményhirdetést követően kellemesen elfáradva hazaindultunk.

            Nagyon örülök, hogy ismét lehetőségünk volt egy élményekkel teli napon részt vennünk az osztállyal.

Sindel Rebeka Franciska 7. osztály