Hírek

Lázár Ervin program

2023. november 14-én iskolánk harmadik és negyedik osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretein belül megnézhették a Szegedi Nemzeti Színházban A padlás című zenés darabot.

Kálmán Kamillának, a színházi varrótár vezetőjének köszönhetően az előadás kezdete előtt betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé is. Megnéztük a hangpróbát, a királyi páholyt, a színpad alatti díszlettárat, a süllyesztőt, az öltözőket, majd fellátogattunk a hatodik emeleti varrodába is, ahol megtekinthettük az aktuális darabok jelmezterveit és a készülő csodás ruhákat. A két felvonás közti szünetben a gyerekek találkozhattak Sziládi Hajnával, aki Süni szerepét játszotta. Ezúton is köszönjük ezt a kiemelt figyelmet.

A műsor igazán színvonalas volt, végig lekötötte mindenki figyelmét. A színészek nagyszerűen játszottak, teljes beleéléssel adták elő szerepeiket, a fülbemászó dallamokat is remekül énekelték. Ezúton köszönjük a Szegedi Nemzeti Színház minden dolgozójának, hogy lehetővé tették nekünk ennek az igényes előadásnak és a színház zárt tereinek a megtekintését. Továbbá köszönjük a Szegedi Tankerületi Központnak, hogy gyors segítségüknek köszönhetően nemcsak a színdarabot, hanem a színház kulisszatitkait is szemügyre vehettük.

Forrai Szilvia tanítónő