Hírek

Emlékezés 1956. október 23-ára

Kérem tekintsék meg a 7. osztályosok ünnepi műsorát!


            Idén októberben nem csak mi magunk, de a szívünk is ünneplőbe öltözött. Ebben az évben a mi osztályunkat érte az a megtiszteltetés, hogy a nemzeti ünnepünk alkalmával műsorral készülhettünk.

            A műsor összeállítását és a próbákat már szeptemberben elkezdtük. A műsorszámunk színesre sikerült: dallal, tánccal, prózával, verssel is készültünk. A megemlékezésre október 20-án, 12 órai kezdettel a Faluház színháztermében került sor. Előtte főpróbát tartottunk. Az iskola összes tanulója jelen volt és izgatottan vártuk a vendégek megérkezését. Mindenki már nagyon izgatott volt a kezdés pillanataiban. Hatalmas tapssal köszöntöttek minket. Sajnos éppen a műsor előtti napokban beteg lettem, így még jobban izgultam, hogy sikerüljön énekelnem. A Valahol Európában című musical Nem szabad félni betétdalát adtuk elő. Nagyon meghatóra sikerült az előadás.  Miután minden műsorszámot előadtunk, végezetül közösen énekeltük el a Szózatot.

            Úgy gondolom, méltón emlékeztünk meg az 1956-os forradalom kitörésének és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napjáról.

Sindel Rebeka Franciska 7. osztályos tanuló