Hírek

A háztartástan szakkör bemutatkozása

     Több éve már, hogy Háztartástan szakkört szervezünk iskolánk negyedik osztályos és felsős tanulói számára. Ezeken a foglalkozásokon lehetőség van a konyhatechnikai és a háztartási feladatok elsajátítására. Főképp az ételkészítési gyakorlatokra összpontosítunk, miközben a gyerekek megismerik az egyes élelmiszereket, azok felhasználását, tárolását, tartósítását is. A szakköri munka elengedhetetlen része továbbá a tálalás, a mosogatás és a takarítás. Mindezek mellett fontos a rugalmas, problémamentes gyakorlathoz a megfelelő konyhai eszközismeret és a balesetvédelemben való jártasság. A háztartási feladatok témakörében beszélgetünk a gyerekekkel lakóhelyiségeink tisztántartásáról, a takarítóeszközökről, ruhaneműink gondozásáról, a környezettudatosságról, a környezetvédelemről.

      Ünnepeink alkalmával hagyományos, illetve vendégváró ételeket, desszerteket is készítünk.

Az adventi időszakban mézeskalácsokat sütöttünk a szakkörösökkel, melyekkel vendégeinket kínáltuk iskolánk karácsonyi koncertjét követően. Ebben a farsangi időszakban különféle fánkok elkészítésének fortélyait ismerhetik meg a gyerekek, mint pl. forgácsfánk, joghurtos fánk, tepsis fánk. Természetesen munkájuk gyümölcseit közösen fogyasztják el szakköröseink a foglalkozások végén. Örömünkre szolgál, hogy otthon is alkalmazzák a foglalkozásokon elsajátított tudást, ugyanis sokszor mesélik, hogy családjuknak elkészítenek egyes ételeket, süteményeket.

     A szakköri munka mindig jó hangulatban zajlik, amelyet tükröznek a foglalkozásokon készült fotók is.

Nincs elérhető leírás.

                                                                                 

Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.

Nincs elérhető leírás.

Kissné Tóth Andrea
                                                                                      szakkörvezető