2024. 05. 06. – hétfő

Az osztállyal korán reggel elindultunk a busszal. Egy órás út után örömmel láttuk, hogy a román határnál vagyunk.

Első megállónk Máriaradnán volt, ahol a gyönyörű kegytemplomot nézhettük meg kívül, belül. A templomban sok szép kép és szobor volt, díszes oltárral. Megtudtuk, hogy sokan jönnek ide zarándokolni és imádkozni: a főoltáron lévő szentképet több ezren jönnek el megcsodálni. A templom története régebbi időkbe nyúlik vissza. Napjainkban mintegy százezer zarándok keresi fel évente.
Következő állomásunk Déván a vár, ahova a kis csapat sétálva ment fel egy ösvényen. A várban fentről nagyon szép volt a kilátás, amit sokan meg is örökítettek. Ehhez a várhoz tartozik a Kőmíves Kelemenné legendája, amit röviden el is meséltünk.

A vár után mentünk a Dévai Gyermekotthonhoz: beavattak minket az ott élő gyerekek életébe, mindennapjaiba. Vittünk nekik sok ajándékot, amitől reméljük, megkönnyebbítjük életüket.

A szálláshoz vezetett aznapi utolsó utunk, ami Torockón várt minket. A Székely-kő és a kilátás miatt is megéri oda elmenni, de ezen felül a kis falu nyugalma és barátságos arculata is meghatározó.
A csapat így kezdte az első napját, vajon milyen lesz a többi élmény?

Illés Kincső 7. osztályos tanuló

2024. 05. 07. – kedd

Reggeli után már gyorsan szálltunk is fel a buszra, és indultunk Czupor Nárcisz Ildikó házi készítésű lekvárok, szörpök, zakuszka készítő torockószentgyörgyi kisüzemébe.

Mikor odaértünk, kedvesen fogadtak minket, és amint mindenki beért a kis helyiségbe, már hallgathattuk a zakuszka készítésének lépéseit. Sajnos a munkálatokban nem tudtunk részt venni, mivel szűkösen volt időnk, de örültünk, hogy megismerhettünk valami újat, amiről nagyon ritkán hallhat az ember Magyarországon. Ez alkalommal pont egy újfajta zöldségkrém készült: olivabogyóval. A paprika már a lábasban rotyogott, majd ezután kellett hozzáadni az olivabogyót, a sűrített paradicsomot és végül a fűszereket.

A kisüzem után a torockói Néprajzi Múzeumban folytattuk kirándulásunkat, ahol rengeteg érdekességet láttunk és hallottunk. A régi használati tárgyaktól kezdve, a tisztaszoba bútorain át, egészen a népviseletekig vezettek minket a múltba.

Nekem a népviseletek tetszettek a legjobban, de minden más is nagyon érdekes volt. A tárlatvezető körbevezetett minket és elmondta, hogy mikor a család nem szeretett volna egy bizonyos személyt fogadni vagy egyáltalán nem várt látogatókat, azt a székek állásával tudták jelezni, és erről tudta a látogató, hogy milyen hangulata van a családnak. Megesett, hogy tényleg csak azért cserélték meg a széket, hogy aki betévedt, minél hamarabb távozzon.

A múzeum után következett a nap megpróbáltatása: a Tordai-hasadék. Az egész héten ez volt a kedvenc programom. Az a látvány, amit a táj kínált nekünk, gyönyörű volt. Igaz, hosszú túra volt, és kissé ijesztő is, de teljes mértékben megérte. Csak mentünk és mentünk, egyre szebb és szebb részeit megpillantva a hasadéknak. Amint a végéhez értünk és a hátunk mögé pillantottunk, láttuk a hatalmas hasadékot. Itt egy kicsit megpihentünk, ettünk, majd indultunk vissza, ami nekem valamiért rövidebb időnek tűnt, mint előtte, de lehet azért, mert most már ismert útvonalon mentünk visszafelé.

A csordogáló víz, a fölénk magasodó hegyek és Erdély szépsége olyan emlék, amit minden bizonnyal örökre őrizni fogunk.

Czombos Anett 7. osztályos tanuló

2024. 05. 08. – szerda

Erdélyben a szerdai napon az első állomásunk Szovátán a Medve-tó volt. Beültünk a buszba és elindultunk, egy kicsit esett az eső, de nem volt vészes. Amikor odaértünk, leszálltunk a buszról, elmentünk sétálni, ekkor azonban még jobban elkezdett esni az eső, így egy kicsit eláztunk. Nagyon szép volt a tó és a környezete. A zöld fák és bokrok között felelevenítettük a tó legendáját.

     A következő helyszín Parajdon a sóbánya volt. Lefele egy busszal mentünk és nehéz volt felszállni, mert nagyon sokan voltak. Mikor leértünk, akkor egy hosszú lépcsőn vezetett le az út, mert a bánya nagyon mélyen van. Miközben egyre lentebb és lentebb értünk, a hőmérséklet is csökkent. A bánya sok érdekes látnivalót tartogatott számunkra.

Egy oltárt is találtunk bent, valamint boltokat, ahol szép karkötőket, nyakláncokat és játékokat tudtam venni. Rengeteg finomságot láttam. Hintázni, libikókázni is lehetett. Igazából úgy nézett ki az egész bánya, mint egy játszótér. Óriási falakat láttam. Nekem ezen a napon ez a program tetszett a legjobban.

     Innen Korondra indultunk tovább. Buszozás közben nagyon sok fényképet készítettem a tájról. Ott egy nagy bazársor várt minket, ahol szebbnél szebb tárgyakat árultak: gyönyörű porcelán tányérokat, vázákat és bögréket lehetett venni.  

     Ezután elindultunk Farkaslakára, ott megnéztük Tamási Áron síremlékét. A Trianon- emlékművet megkoszorúztuk és elénekeltük a székely himnuszt. Azután még sétálgattunk, mert magával ragadó látvány tárult elénk.

      Az irányt Székelyudvarhelyfelé vettük: ott volt a szállásunk, ami kifejezetten tetszett. Este a vacsora nekem nagyon ízlett, finom volt minden. A vacsora utáni játékot nagyon élveztem. Ez a nap különösen jól telt, többek között a sóbánya miatt. Én azért vártam legjobban a sóbányát, mert engem nagyon érdekelnek a kristályok. Mindvégig jól éreztem magam. Az egész osztály kellemesen elfáradt.

Készítette: Csurgó Regina 7. osztályos tanuló

2024. 05. 09. – csütörtök

A szent csodák, a legendák és a sziklák földjén

     Csíksomlyó csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a Kissomlyó-hegy lábánál. Ide vezetett első utunk a kirándulásunk 4. napján.

     Annak ellenére, hogy Csíksomlyó kicsi falu, a Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az. Csíksomlyó a Kárpát-medence legismertebb zarándokhelye, a minden évben megrendezett pünkösdi búcsú a legnagyobb katolikus esemény egész Erdélyben.

     Az itt található neobarokk stílusú ferences kegytemplomban őrzik a világ egyik legnagyobb méretű kegyszobrát, a csodatévő Mária-szobrot. A kegyhely eredete belevész a korai középkor történetébe. A 17. és 18. században a törökök és a tatárok igen sokszor betörtek a csíki falvakba, és a kolostort három ízben is földúlták, fölégették. Így 1661-ben és 1694-ben. A kegyszobor minden esetben szinte csodálatos módon menekült meg. A jelenlegi kéttornyú templom 1802-ben épült, a kegyoltár pedig 1848-ban. A kegyszobor maga 2,26 m magasságú.

     Miután áhítattal megcsodáltuk a kegyhelyet, elindultunk a Keleti-Kárpátok egyik legnépszerűbb kirándulóhelyére, a Gyilkos-tóhoz. A Gyergyóalfalutól 33 km-re található természetes torlasztó 1837-ben keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében. A Gyilkos-tó Románia egyik legfestőibb és legvadregényesebb tava. A tó sajátosságát és varázsát a keletkezésekor elárasztott fenyőerdőből visszamaradt, fenyőcsonkokkal teletűzdelt, zöldes árnyalatú vízfelület adja meg, az északon magasló Kis-Cohárd 1344,5 m magas sziklatömbjével.

     A legenda szerint egy Gyergyó környékén élő fiatal lány, Fazekas Eszter várta haza kedvesét a katonaságból, ám egy zsivány vezér a feleségének akarta a lányt akarata ellenére. A lány a hegyeknek panaszolta el bánatát, amelyek leomlottak és maguk alá temettek mindent, így létrehozva a tavat, ezért a környék pásztorai elnevezték Gyilkos-tónak.

     Miután tettünk egy sétát a tó körül és meghallgattuk a tó legendáját, a Békás-szoros felé vettük az irányt. A Gyilkos-tó és a – Békás patak által vájt – Békás-szoros a Keleti-Kárpátokban található, a Hagymás-hegységben. A Békás-szoros a Kárpátok egyik legdrámaibb hasadékvölgye.

     Az impozáns sziklamagaslatokkal, sziklafalakkal szegélyezett Békás-szorosnál káprázatos élményben volt részünk. A folyó mentén, lejjebb és lejjebb haladva szűkülő szoros eléri a “Pokol kapuja” és a “Pokol tornáca” nevű helyeket. A lélegzetelállítóan fölénk magasodó 200-300 m magas függőleges sziklafalak Európa természeti ritkaságának számítanak.

     Ezen a napon nagyon sok élményben volt részünk, csodálatos dolgokat láttunk és tanultunk. A nap végén kellemesen elfáradva tértünk haza a szállásra.

Készítette: Sindel Rebeka Franciska 7. osztályos tanuló

2024. 05. 10. – péntek

     Reggel 6:30-kor ébredtünk fel. A hazaútra már előző este becsomagoltunk, így a felöltözést követően egy finom svédasztalos reggeli várt. Ezután kipakoltunk a szobáinkból és levittük a poggyászainkat. Beraktuk ezeket a buszba, majd felszálltunk és úti csomagjaink átvétele után elindultunk Segesvár irányába.

     Az út egy óra hosszáig tartott. 9:10-kor értünk a városba, izgatott voltam miatta, mert már sokszor hallottam róla ezelőtt. Segesvár Közép- és Kelet-Európa egyik legjobban megőrzött középkori város komplexuma,  az UNESCO Világörökség része.   A várost a 12. század második felében alapították a szászok, amikor megkezdték az erdélyi területek benépesítését. Több évszázadon keresztül fontos kereskedelmi és stratégiai szerepet játszott, és Erdély egyik legfontosabb városa volt. A közeli fehéregyházi síkságon játszódott le a segesvári csata, ahol a Bem József vezette forradalmi magyar hadsereget 1849. július 31-én legyőzte az orosz hadsereg. Valószínűleg ebben a csatában halt meg Petőfi Sándor is. Az első világháború után Segesvár az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása következtében a Román Királyság területére került. Várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll. A város talán leghírhedtebb szülöttje Vlad Tepes, ismertebb nevén Drakula.

     Miután leszálltunk a buszról, felmentünk a domb tetején lévő városrészbe. Ott az Óratoronyhoz mentünk. Segesvár szimbóluma az Óratorony, amely 64 méteres magasságával a város minden részéből látszik. A torony a 14. században épült, és mint a legtöbb korabeli épület, többszörös átalakításon ment keresztül: az 1676-os tűzvész során megsérült, ekkor tiroli és salzburgi mesterek teljesen átalakították, hiszen leégett a vár legnagyobb része, így a most is álló épület az ő munkájukat dicséri. A 16. századig a városi tanács székhelyeként működött. A torony ünnepnapokon a város zenekarának adott helyet, amelynek tagjai onnan énekeltek a városlakóknak, így több feladata is volt: a szórakoztatás, az idő mutatása és a gyűlések helyszíne. 1899-ben Josef Bacon, a város orvosa kezdeményezte, hogy múzeummá alakítsák az Óratornyot.

     A torony csúcsán található az úgynevezett aranygömb, amelyben Krausz György feljegyzései találhatók meg, aki Segesvár krónikása volt, és nagyon fontos munkát végzett, hiszen a 17. századi Erdély történetét foglalta össze. Az óratorony bábui pedig szimbólumértékűek, hiszen a hét napjait jelzik, ugyanakkor a hét nappal kapcsolatosan csillagászati és mitológiai elemek is megjelennek.

     Az épületben található múzeumban az ókortól egészen a modern korig megtekinthetők különböző leletek. Felosztották a történelmi korszakokat: vannak ókori régészeti leletek, és ahogy feljebb haladunk, következnek a céhek címerei, illetve a céhekkel és a céhes élettel kapcsolatos tárgyak. A legfelső emeleten Hermán Róbert munkásságát lehet megtekinteni, aki a modern kor egyik fontos tudósa volt, és Segesvár központi tere is az ő nevét viseli.

     Az Óratorony megtekintése után ajándékokat vásárolhattunk utcai árusoktól, de én csak egy hűtőmágnest vettem magamnak, majd visszamentünk a buszunkhoz és elindultunk hazafelé. A hosszú út során beszélgettünk, zenét hallgattunk, játszottunk, kártyáztunk.

A határátkelő előtt még megálltunk egy étkezőnél, ahol meguzsonnáztunk, majd folytattuk az utat.

Viszonylag gyorsan át tudtunk kelni a határon és 20:00 körül érkeztünk Bordányba, ahol családtagjaink már vártak bennünket.

     Nagyon jól éreztük magunkat Erdélyben. Sok szép élménnyel gazdagodtunk az utunk során és mély nyomot hagyott bennünk a nemzeti összetartozás érzése, amely a pályázat kapcsán felelevenedett bennünk.

Kiss Balázs 7. osztályos tanuló

Az élményekről A Nemzeti Összetartozás Napi megemélkezés kapcsán számoltunk be az iskola diákjainak, itt található a beszámolóhoz kapcsolódó bemutató.