Hírek

Elhozta nekünk Edit nővér ismét a fülöp-szigeteki gyerekek mosolyát


Két éve már, hogy utoljára nálunk járt Fábián Edit. Edit iskolánk régi tanítványa, aki 25 éve a Fülöp-szigeteken dolgozik missziós nővérként. A nővérek nehéz sorsú gyerekekkel foglalkoznak, akiket szó szerint az utcáról fogadnak be, és segítik, tanítják őket, hogy felnőttkén majd megállják helyüket a világban. Mindig mosolyogva mesél munkájáról, mi pedig szívesen hallgatjuk szívhez szóló történeteit. Ezért különösen örültünk annak, hogy a tanév kezdetén két napot is iskolánkban töltött. Mesélt a fülöp-szigeteki munkájáról, hozott magával videókat és fényképeket is, majd az előadást követően az osztályokkal beszélgetett. A kötetlen beszélgetések alkalmával nagyon sok mindent megtudtunk munkájáról, és a fülöp-szigeteki gyerekekről.

A nyolcadik osztályban beszélgettünk arról, milyen fontos anyanyelvünk ápolása, és hogy legyenek mindig büszkék arra, hogy magyarok. Mesélt arról, hogyan teremtett hagyományt Fülöp-szigeteken a magyar kolbász készítéséből. Beszélgettünk a fiatalok munkalehetőségeiről Manilában. Örömmel hallgattuk, hogy a misszióban nevelkedett fiatalok közül a legtöbben sikeres felnőttekké váltak, köszönhetően a nővérek kitartó és áldozatos munkájának.

Elmesélte, hogy a jótékonysági vásárral gyűjtött adományunkból karácsonyi ajándékokat, ruhákat vettek a gyerekeknek, és abból készült az ünnepi vacsora is. Azok a gyerekek, akiknek volt hová haza menniük az ünnepekben, tudtak vinni egy-egy élelmiszercsomagot is családjuknak. Mi pedig örültünk, hogy egy kicsit szebbé tudtuk tenni számukra az ünnepet.

Jól esett egy ilyen tartalmas beszélgetéssel indítani az évet. A gyerekeket megérintette Edit nővér missziója. Mindenki tudott hazavinni a szívében egy-egy üzenetet:

Kádár-Németh Kata: Eljött hozzánk Fábián Edit, hogy meséljen nekünk a fülöp-szigeteki gyerekekről. Megtudtuk, hogy a Fülöp-szigeteken 8000 sziget van, ahol több mint 100 millióan élnek, és hogy közülük nagyon sok a szegény család. A legtöbb gyerek dolgozik, hogy a családjuk jobb körülmények között éljen. Azért is járnak dolgozni, hogy a kisebb testvérek járhassanak iskolába. Sok család az utcán él. A szülők dolgoznak, nem tudják tanítani gyermeküket, sokszor figyelni sincs idejük rájuk. Ezért sok gyerek kerül fiatalon börtönbe, leggyakrabban lopás miatt. Köszönöm, hogy a családom vigyáz rám, és hogy tanulhatok.

Fülöp-Tanács Zoé: A Fülöp-szigeteket szokták a mosoly országának hívni, mert az ott élő emberek mindig mosolyognak. Bár néha ez nem lehet könnyű! Nagyon sok gyerek szeretne iskolába járni, de inkább otthon maradnak és segítenek eltartani a családot, sokszor vállalva az életveszélyes munkákat is.

Gáspár Emma: Edit nővér mindig nagy hatással van rám. A hivatása, a csodák, amiket mesél… és hogy ott Manilában Ők a gyerekek megmentői.

Hódi Nóra Ramóna: De még ott is van remény: az utcán élő gyerekekből egy idő után sikeres felnőttek lehetnek a nővérek segítségével.

Verok Hanga Bernadett: Mély nyomot hagyott bennem történeteiből, amikor azt mesélte, hogy milyen fiatal gyerekeknek kell a víz alatt bányászni az aranyat, életveszélyes körülmények között. Én biztosan nagyon klausztrofóbiás lennék, ha 10-15 méter mélyre kellene lemerülnöm a víz alá, főleg úgy, hogy csak egy műanyag csövön keresztül tudok lélegezni. Ráadásul sokan közülük iskolába sem járhatnak. Amikor ilyen szomorú történeteket hallok, mindig hálát adok, hogy én jó családi körülmények között élek, és hogy járhatok iskolába is. Aztán persze annak is örülök, hogy itt Magyarországon nagyjából biztonságban vagyok, és nem kell attól tartanom, hogy elrabolnak, és olyan dolgokra kényszerítenek, amiket én nem szeretnék. Remélem azoknak a gyerekeknek, akiket Edit nővér a pártfogásába vett, jobb életük lesz hamarosan.

Csorba Botond: Nekem az tetszik a nővérek munkájában a legjobban, hogy nagyon sokat segítenek a szegény gyerekeknek. Mindig mindenben támogatják őket, sok munkát és energiát belefektetnek abba, hogy a szegény gyerekeknek minél jobb legyen.

Gyuris Dorina: Edit nővér nehéz sorsú gyerekek közt van nap, mint nap és mindig meghallgatja a bajukat.

Daróczi Bianka: Megható volt hallani, hogy a cunami után több mint 900 kilométert utaztak, hogy erejükön felül segítsenek a bajbajutottakon, akiknek egy szempillantás alatt dőlt romba az egész életük.

Köszönjük, hogy ismét meglátogattál bennünket Edit nővér! Kívánunk erőt és egészséget munkátokhoz. Visszavárunk!